Darts: Skócia lett a csapatvilágbajnok, Ausztriát legyőzve

Vágólapra másolva!
2021.09.12. 22:34
null
Henderson (balra) és Wright megkönnyezték a sikert (Fotó: twitter/officialPDC)
Utolsó napjához érkezett a PDC dartsosainak csapat-világbajnoksága, amelynek végén Skócia és Ausztria játszhatta a finálét, és a végén a skótok örülhettek a tornagyőzelemnek.

 

A nap a negyeddöntőkkel indult, s kezdésként – a mezőny egyetlen nem kiemeltjeként – az osztrákok hátrányból fordítva 2–1-re legyőzték az észak-íreket: a Mensur Suljovic és Rowby-John Rodriguez összeállítású Ausztria előbbi révén elvesztette az első meccset, azonban utóbbi egyenlített, majd a páros biztosította az elődöntős helyet is. Ott pedig a németeket 2–0-ra simán elintéző James Wade, Dave Chisnall összeállítású angolok jöttek, s meglepően sima vereséget követően már a döntőbe is jutottak.

Az esti fináléba másodikként az a Peter Wright, John Henderson skót páros került, amely előbb a meglepetésre elbúcsúztatta a hollandokat – szintén hátrányból fordítva, majd a negyeddöntőben az Ausztráliát kiejtő címvédő Walest győzte le az elődöntőben egy újabb döntőmeccses párharcban.

A finálét az osztrákok kezdték jobban, az első egyénit Mensur Suljovic magabiztosan, 4–1-re nyerte John Henderson ellen – az osztráknak egy 160-as kiszálló is beesett a harmadik legben, amely később az összecsapás fordulópontjának bizonyult.

A másodikban a tavalyi egyéni világbajnok Peter Wright szintén 4–1-re nyert Rowby-John Rodriguez ellen, remekül tömegezve és pontosan kiszállózva könnyedén egyenlített.

A párosban aztán az osztrákok – pontosabban Suljovic – kiválóan kiszállóztak, s hamar elhúztak 3–0-ra: Hendersonnak nem nagyon ment a játék, és Wright sem hozta az előző meccsen látott teljesítményét, miközben Rodriguez azért feljavult valamelyest, ám a skótok innen vissza tudtak jönni. A döntő legben aztán az addig remekül kiszállózó Suljovic két meccs nyilat is rontott, Henderson viszont 40-ről egy húszas után másodikra megoldotta a dupla tizet.

A hiba meg is látszott Suljovicon a negyedik meccsen: Wright könnyedén hozta az első két leget, majd az osztrák szépített, aztán viszont Wright egy 156-os kiszállóval fordult az ötödik legre, amelyben 6 meccsnyilat is elrontott, s végül Suljovicé lett, aki a következőt is megnyerte, vagyis egyenlített. A döntő legben aztán Suljovic hatalmasat küzdött, de végül Wright elsőre bevágta a dupla 16-ba a hetedik meccsnyilát, amivel Skócia 3–1-re legyőzte Ausztriát és 2019 után másodszor is megnyerte a csapat-világbajnokságot.

Peter Wright másodszor nyerte meg a tornát, ezúttal tehát John Hendersonnal, s a sikert követő pillanatokban a két skót el is pityeredett a színpadon a díjátadó előtt.

DARTS
CSAPAT-VILÁGBAJNOKSÁG
NEGYEDDÖNTŐ

Anglia–Németország 2–0
Ausztria–Észak-Írország 2–1
Wales–Ausztrália 2–0
Hollandia–Skócia 1–2

ELŐDÖNTŐ
Anglia–Ausztria 0–2
Wales–Skócia 1–2

DÖNTŐ
Ausztria–Skócia 1–3

Legfrissebb hírek

Ötleges hátránnyal kezdett, de előhúzta a klasszist: Luke Littler a World Matchplay bajnoka

Egyéb egyéni
2025.07.27. 22:38

Luke Littler: Minden nyíl tökéletes volt, ezt nem lehet felülmúlni

Egyéb egyéni
2025.07.27. 10:26

Szenzáció! Luke Littler tökéletes legben dobott történelmi kilencnyilast – videó

Egyéb egyéni
2025.07.26. 23:52

Littler és Rock is nagy meccsen jutott be az elődöntőbe Blackpoolban

Egyéb egyéni
2025.07.25. 23:54

Wade és Clayton is bejutott az elődöntőbe Blackpoolban

Egyéb egyéni
2025.07.25. 00:20

Harmincketten már jogot szereztek a Hungarian Darts Trophy-indulásra

Egyéb egyéni
2025.07.24. 11:45

Ötleges hátrányból, hatalmas csatában jutott tovább Luke Littler a World Matchplayen

Egyéb egyéni
2025.07.24. 00:19

Gian van Veen már negyeddöntős, Gary Anderson kiesett a World Matchplayen

Egyéb egyéni
2025.07.23. 00:20
Ezek is érdekelhetik