Sporttörténelem: kiállítás nyílt Drávucz Rita ötlete nyomán

TÓTH MÁRTONTÓTH MÁRTON
Vágólapra másolva!
2021.08.26. 21:29
null
Egy a kiállított sportrelikviák közül (Fotók: Dömötör Csaba)
Csütörtökön sporttörténeti kiállítás nyílt a II. kerületben. A hivatalos eseményen több legenda is részt vett, és az ötletgazda Drávucz Rita, a korábbi kiváló vízilabdázó szívesen osztotta meg a gondolatait.

 

Péntek délután hat órakor megnyitották a II. Kerületi Sporthistóriák című kiállítást a Klebersberg Kultúrkúriában a XXIII. Pesthidegkúti Művészeti Fesztivál keretein belül (ahol szeptember 2-ig, utána pedig a Marczibányi Téri Művelődési Központban három héten át megtekinthető a kiállítás). Az eseményen olyan legendák is részt vettek, mint dr. Faragó Tamás, dr. Török Ferenc, Ormai László vagy dr. Kamuti Jenő.

„A szolnoki Széchenyi István Gimnáziumban voltam hivatalos tavaly ősszel egy sportkiállításra, és mivel a II. Kerületi Sport és Szabadidősport Nonprofit Kft.-nek dolgozom, egyből az jutott eszembe, hogy egyrészt jött az olimpia, másrészt a pandémia következtében rengeteg időm szabadult fel, így mi is összegyűjthetnénk, sportolóink közül kik élnek pontosan a kerületben. Eddig nem létezett erről adatbázis, úgyhogy ennek a digitális sportarchívumnak az összeállítását tűztük ki célunk gyanánt Pohl Krisztina és Harmati Balázs kollégáinkkal – mesélt Drávucz Rita, aki kollégáival együtt éjt nappallá téve dolgozott, a kiállítás ötletének megfoganásának körülményeiről. – Menet közben jöttünk rá, borzasztóan gazdag a kerület sportja – én nem éltem, és nem is élek itt, de a gyermekemet ide hordom iskolába, illetve rövid ideig dolgoztam a Gyarmati Dezső uszodában is. Összességében nagyon örülök, hogy ez a gondolat megszületett bennem, a kollégákkal természetesen egyből magunkénak éreztük ezt a feladatot, hiszen mindannyian elhivatottak vagyunk a sport iránt.”

Drávucz Rita, az ötletgazda
Drávucz Rita, az ötletgazda

A kiállítás a kerületi sportlétesítményekre és -egyesületekre összpontosít, célja pedig egyrészt a gyerekek elé példát állítani, másrészt az idén százéves, Klebersberg Kunó nevéhez köthető testnevelési törvényre emlékezni. A világ- és Európa-bajnok vízilabdázónő reméli, hogy az idei kiállítás többeket a magángyűjteményük megosztására sarkall, ami által a jövőben még színesebb esemény valósulhat meg:

„Kihívás volt a megvalósítás, hiszen rendkívül gazdag a kerület sportmúltja, aminek örülni kell. Hívó szavunkra sok választ, segítséget kaptunk a különböző egyesületektől és szervezetektől, és bízom benne, hogy ez a sporttörténeti kiállítás elindít egy folyamatot – akár a kerületen kívül is –, és érkeznek majd hozzánk magángyűjtemények darabjai, fényképek, könyvek, bármilyen egyedi emléktárgyak. Szeretnénk folytatni ezt a kiállítást a jövőben is; idén a létesítményekre helyeztük a hangsúlyt, jövőre a sportolókon lesz, későbbre pedig egy könyv kiadása is tervben van.”

Drávucz természetesen a tokiói ötkarikás játékokat is végig nyomon követte, és szurkolt, hogy sohasem látott bravúrt hajtsanak végre a vízilabdás lányok:

„Boldog vagyok, hogy a fiúk és a lányok is dobogóra állhattak. Természetesen kicsit sajnálom, hogy mi nem tudtunk a lehetőségünkkel élni anno, azt a kis nüansznyit nem tudtuk megugrani, de egyszerűen az nem fordulhatott elő, hogy zsinórban negyedszer is negyedikek legyünk, úgyhogy tényleg nagyon örültem az éremnek!”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik