Darts: Van Gerwen és Wright is nyert, ott vannak az elődöntőben

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2021.07.23. 22:52
null
Wright és Van Gerwen ott van a legjobb négy között (Fotó: Getty Images)
Peter Wright 16–7-re nyert Michael Smith ellen a Blackpoolban zajló darts World Matchplay-torna negyeddöntőjének második játéknapján, míg Michael van Gerwen 16–9-re győzte le Nathan Aspinallt, így a skót és a holland is ott van a legjobb négy között. 

A negyeddöntő csütörtöki játéknapján a lengyel Krzysztof Ratajski és a belga Dimitri Van den Bergh jutott be a legjobb négy közé a Blackpoolban zajló darts World Matchplay-tornán, pénteken pedig jött a folytatás.

Az egyszeres világbajnok Peter Wright az angol Michael Smith ellen lépett táblához. A skót az elejétől kezdve uralta a meccset, egyszer sem került hátrányba – a kezdés után döntetlen is csak 2–2-nél volt – és a 14. leg után már 10–4-re ment.

Végül 16–7-re nyert Wright, aki 100 feletti körátlaggal zárt, ráadásul 9 darab 180-at dobott. Smith átlaga is közelített a százhoz (99.23), de kiszállóra így is több mint kétszer többet dobhatott rá az ellenfele.

A negyeddöntő utolsó meccsén Michael van Gerwen harmadik kiemeltként játszott az angol Nathan Aspinall ellen. A vezetést utóbbi szerezte meg, utána azonban hátrányba került, s nem is tudott felzárkózni a hollandhoz.

Van Gerwen sem játszott élete formájában, hiszen a 95-öt sem érte el körátlaga, de a közel 40 százalékos kiszállózása megmentette, hiszen Aspinall ebben a kategóriában csak egy 9/36-t dobott, az átlaga pedig nem sokkal kúszott 90 fölé.

DARTS, WORLD MATCHPLAY (BLACKPOOL)
A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA (Ágrajz szerint)
Peter Wright (skót, 2. – 100.37)–Michael Smith (angol, 7. – 99.23) 16–7
Michael van Gerwen (holland, 3. – 94.72)–Nathan Aspinall (angol, 11. – 90.21) 16–9
Korábban
Krzysztof Ratajski (lengyel, 13. – 96.02)
–Callan Rydz (angol – 85.79) 16–8
Gerwyn Price (walesi, 1.– 98.19)–
Dimitri Van den Bergh (belga, 8.– 102.27) 9–16

Legfrissebb hírek

Luke Humphries nyerte meg a darts Premier League-et

Egyéb egyéni
6 órája

Humphries versenyt fut Littlerrel a PDC mesterhármasáért

Egyéb egyéni
2025.05.28. 09:47

Michael van Gerwen válik, váratlanul lemondta a szereplést a holland bajnokságban

Egyéb egyéni
2025.05.24. 14:52

Aspinall nagyon simán verte Van Gerwent a rájátszásért a darts Premier League-ben

Egyéb egyéni
2025.05.22. 22:43

Darts: visszavonul a legendás Phil Taylor

Egyéb egyéni
2025.05.21. 09:26

Darts: Jehirszki György és Lakatos Gergely képviseli Magyarországot a PDC idei csapat-vb-jén

Egyéb egyéni
2025.05.17. 23:01

Price kilencnyilast dobott, de Aspinall nyert Aberdeenben

Egyéb egyéni
2025.05.16. 00:10

Darts: Más ország is pályázott a World Mastersre, de mi úgy akartuk, hogy ismét Magyarországon legyen – Robert Waterman

Egyéb egyéni
2025.05.10. 16:18
Ezek is érdekelhetik