Darts: Budapesten kezdődik a 2021-es European Tour-sorozat

Vágólapra másolva!
2021.07.01. 19:19
null
Budapesten kezdődik a 2021-es European Tour (Fotó: Getty Images)
A dartssport első számú szervezete, a PDC a hivatalos honlapján jelentette be, hogy a 2021-es European Tour-versenysorozat 1. fordulóját Budapesten rendezik meg szeptember 3. és 5. között.

Mint ismert, 2020-ban Érden rendezték volna meg a European Tour magyarországi fordulóját, ám ez májusban és szeptemberben is elmaradt a koronavírus-járvány miatt.

Ők 16-an biztosan ott lesznek a budapesti versenyen
Joe Cullen, Jose de Sousa, Peter Wright, Michael van Gerwen, Gerwyn Price, Michael Smith, Jonny Clayton, James Wade, Devon Petersen, Krzysztof Ratajski, Dirk van Duijvenbode, Damon Heta, Danny Noppert, Brendan Dolan, Mensur Suljovic, Nathan Aspinall

A PDC közleménye szerint a 2021-es sorozat Magyarországon kezdődik majd: szeptember 3. és 5. között a budapesti Papp László Sportarénában lépnek színpadra a versenyzők. Összesen 48-an indulnak majd, közülük a 16 kiemelt, a 2. körben bekapcsolódó versenyző neve már ismert.

A PDC Hungarian Fan Club beszámolója szerint négy magyar versenyző is színpadra léphet majd Papp László Sportarénában.

A 2020-as magyarországi eseményre megváltott jegyek a 2021-es versenyre is érvényesek lesznek. A PDC Hungarian Fan Club szerint további információk és a jegyvásárlással kapcsolatos részletek jövő héten várhatók.

A második fordulót Gibraltárban rendezik meg (szeptember 24. és 26. között), a további menetrendről később ad tájékoztatást a PDC.

Legfrissebb hírek

Darts: a felnőttek között nem ment, de U23-ban nyerni tudott Tekauer Gréta Ausztriában

Egyéb egyéni
16 órája

Hamarosan kiderül, ki lesz 2025-ben hazánk PDC-dartsbajnoka – jön az V. Hungarian Darts Trophy!

Egyéb egyéni
Tegnap, 6:57

Josh Rock Prágában is alulmaradt, a világelső nyerte meg a European Tour 11. állomását

Egyéb egyéni
2025.09.07. 23:15

Darts: Tekauer Gréta maradandót alkotna a PDC Women’s Seriesben

Egyéb egyéni
2025.09.06. 13:12

A világbajnokot Antwerpenben sem lehetett megállítani

Egyéb egyéni
2025.08.31. 22:56

Sárai Levente szenzációs átlagokkal kvalifikálta magát Hungarian Darts Trophyra

Egyéb egyéni
2025.08.31. 15:57

Darts: Tizedik WDF-tornáját nyerte meg Tekauer Gréta Budapesten

Egyéb egyéni
2025.08.16. 23:59

Darts: két ezüstérmet szerzett Tekauer Gréta a romániai WDF-versenyhétvégén

Egyéb egyéni
2025.08.11. 06:42
Ezek is érdekelhetik