Az elbűvölő Senánszky Petra már most fantasztikus karriert tudhat magáénak

– Miért nem csak simán úszik?
– Miután gyerekkoromban a Debreceni Búvárklubba írattak be, ahol uszonnyal úsztak a sportolók, magától értetődött a választásom, megfogott az uszonyos úszás változatossága, megtetszettek az eszközei, és az is vonzó volt, hogy nagyon gyorsan lehet az uszonyokkal haladni. Azért sem akartam volna váltani, mert a két legjobb barátnőm is itt úszott, amikor pedig már jöttek az eredmények, végképp magával ragadott. Amikor sportolni kezdtem, a városban nem is volt erős úszóklub.

– Ha valaki jó a három versenykategória egyikében, könnyen lesz eredményes egy másikban is?
– Nem feltétlenül. Mindháromnak megvan a sajátos technikája, nemigen szokták váltogatni a műfajokat a sportolók. Rajtam még a külföldiek is meglepődnek, hogy az uszonyos gyors­úszás mellett uszonyos felszíni úszásban is szoktam váltóban versenyezni. A búvárúszás pedig megint külön kategória, míg az uszonyos úszáshoz jó adottság, a búvárúszásban nem lenne annyira előnyös a magasságom.

– Ha már szóba hozta: csaknem százkilencven centire nőtt – nem akarták annak idején elcsábítani mondjuk kosárlabdázni vagy kézilabdázni?
– Nem próbálkoztam más sporttal, igaz, nem is nagyon vittek volna, mert nem voltam ügyes a labdával. Egyébiránt az úszásban sem voltam kiemelkedő, olyannyira nem, hogy nem is akartak felvenni versenyzőnek. Nekem semmi sem jön automatikusan az életemben, mindig mindenért meg kell küzdenem. Nekem ahhoz van tehetségem, hogy dolgozzak.

– Az élete meghatározó éveinél említette: tavaly küzdelmes időszakon ment keresztül, megannyi kihagyással és újrakezdéssel. A felszerelései közül az uszonytól, a maszktól vagy a légzőcsőtől a legkönnyebb elszokni?
– Mindegyiktől.

– A laikus azt hinné, ennyi év után az uszony már ránőtt a lábára.
– Sokszor én is ezt hiszem, aztán mindig meglepődöm, mennyire fáj a lábam, amikor egy-egy kihagyás után újra felveszem. Például amikor az úszó országos bajnokságra készülve egy ideig mellőztem, és először újra felvettem, csak kétszáz métert bírtam leúszni benne, mert begörcsölt a lábam. Szóval, sokat kell uszonyban úszni ahhoz, hogy hozzászokjon az ember lába, ugyanakkor könnyen elszokik tőle.

– Akkor nem lehet könnyű összehangolni a felkészülést a klasszikus és az uszonyosúszó-versenyekre. Nem tartott attól, miközben a májusi budapesti Európa-bajnokság gyorsúszószámaira készült, hogy megkopik a technikája az eredeti sportágában?
– Akkor egy kicsit játszottunk a tűzzel. De az edzőmmel, Kókai Dáviddal mindig szem előtt tartjuk, hogy a fő sportágam az uszonyos úszás, és ezt sosem áldozzuk fel az edzéseken. Egyébként nem feltétlenül vet vissza, ha klasszikus úszóedzéseket végzek, mert ezáltal jobban rá tudok érezni az uszonyos változatra is. A táv ráadásul itt is, ott is ötven és száz méter, ebben tehát nincs változás, ezzel együtt persze nem egyszerű két sportágra készülni.

– Az Eb-n elért időeredményével kvalifikálta magát a tokiói úszócsapatba, az már nem önön múlt, hogy sorsa a nemzetközi szövetség döntéshozóinak a kezében volt, akik a vírushelyzetre hivatkozva megkurtították a B-szintes úszók listáját. Mikor fogalmazódott meg önben, hogy a klasszikus műfajban is kitűzhet ilyen merész célokat?
– Eleinte csak egyetemi úszóversenyeken indultam, de néhány éve már az országos bajnokságokon is rajthoz állok. Tavaly, amikor a vírusjárvány már engedte, hogy készülhessünk, Holoda Péter fél évig nálunk edzett, és belecsempésztünk egy kis uszonyos úszást az edzéseibe. Nekem pedig akkoriban kezdődött el a felkészülésem az úszóversenyekre. Miután nem úsztam rossz eredményeket, úgy gondoltuk, komolyabban vesszük. Az Eb-n elért időeredményem szép, annak tükrében főleg, hogy nem a klasszikus úszás a fő sportágam. Eleinte nem is hittem el magamról, hogy képes lehetek hasonlóra, kicsit nyűgnek is éreztem, mert egy sportot sem könnyű űzni, hát még kettőt, amelyikből az egyik olyan, mintha abszolút kezdő lennék, mert nem érzem benne a magabiztosságot, amelyet az ad, hogy valaki hétéves kora óta napi szinten műveli. Egy másik sport űzése újabb stresszel jár, nem is igen tudtam magam elképzelni nagyobb versenyeken, mint az országos bajnokság.

– Mégis hogyan lett ebből ötkarikás B-szint és olimpiai kerettagság?
– Addig-addig mondogatták a testvéreim és apukámék, hogy érdemes lenne nagyobb energiát fektetni bele, hátha sikerülne kivívni az olimpiai indulást, amíg rájöttem, igazuk volt. Egyetlen kérdés volt csak: nem tudtam előre, hogy ez nekem mekkora teher lesz, azt nem szerettem volna, hogy olyan nyomást helyezzen rám, ami visszavet az uszonyos úszásban. De szerencsére nem negatívan hatott rám, hanem töltekezni tudtam belőle – így lett kerek minden. Miután én mindent megtettem érte, igyekeztem úgy hozzáállni, hogy nagyon boldog leszek, ha sikerül kijutnom Tokióba, de próbálok akkor sem nagyon elszomorodni, ha ez egy adminisztratív döntés miatt meghiúsul. Már az is jelentős tett, hogy kiharcoltam a csapattagságot.

– Mennyire fogadja be az úszóközeg?
– Kezdek ismerkedni a tagjaival, Burián Katával és Verrasztó Evelynnel például kifejezetten jó a kapcsolatom, de az hamar kiderült, hogy az úszók éppolyan zárkózott emberek, mint amilyennek én is tartom magam. Egyfajta újdonságként, huszonhét évesen kerültem a külön világukba, amelyet még inkább zárttá tett az, hogy az Európa-bajnokságot buborékban rendezték, amelyben mindenki a szűk kis csapatával, korlátozva mozgott.

– Az úszókat illetően egyértelmű a helyzet, de meg lehet-e élni abból, ha valaki az uszonyos úszás világklasszisa?
– Én szerencsésnek mondhatom magam, mert már nem szorulok szülői segítségre, noha a legfőbb támogatóm még mindig az apukám és az edzőm – nélkülük nehezen jutottam volna el idáig, mindkettőjüknek köszönettel tartozom. Az edzőm, Dávid őrülten elhivatott ember, az sem érdekli, ha kiürül a bankszámlája, mindent feláldoz az eredményekért. Egyetlen versenyünk van, amelyért anyagi elismerést jár; a négyévente rendezett világjátékokon elért eredményekért az olimpiai érmek és helyezések után járó állami juttatások felét kapjuk. A 2017-es wroclawi viadalon az 50 és 100 méteres uszonyos gyorsúszásban nyert aranyérmeimmel sikerült nullára kihozni a mérleget az addigi mínuszok után. A jövő évi világjátékok már anyagi pluszt is hozhat, huszonhét évesen a jövőmre is gondolni kell, nem árt, ha nem üres zsebbel indulok neki a civil életnek. Ami a bevételi oldalt illeti: Debrecen városától kapok ösztöndíjat, miként korábban az egyetemtől is kaptam, amiért ugyancsak hálás vagyok. Az úszás egyébként újdonságot hozott az életembe ebből a szempontból is: azután, hogy a Debreceni Sportcentrum-Sportiskola igazolt sportolója lettem, kézzelfogható jutalma is lett annak, hogy pluszidőt és energiát áldozok az életemből. Bevallom, amikor megkaptam az elsőt, furcsa érzés volt, hogy havi fizetést kapok azért, mert sportolok.

– Miként tudja elképzelni a civil életét? Milyen képzettsége van?
– A Debreceni Egyetem természettudományi karán végeztem biológia alapszakon, majd szakirányú továbbképzés keretében szakfordítói végzettséget is szereztem, utóbbit az angol nyelvtudásom fejlesztése miatt. Most elsőéves vagyok az egyetem sportszervező szakán, ami nagyon tetszik. Sokszor megmosolyogtak a családban, amikor a civil életre vonatkozó ötleteimmel hozakodtam elő, kicsit csapongtam, amikor a jövőről gondolkodtam. Most érzem azt, hogy a helyemen vagyok, mégiscsak a sport a legbiztosabb pont az életemben, húsz éve vagyok ebben a közegben, nagyobb tapasztalatom valószínűleg nem lesz semmiben. Nagyon szeretnék majd egy sportszervezetnél elhelyezkedni, és akár az uszonyos úszásban tovább dolgozni.

– Magától értetődően természetes közege a víz, de mi a helyzet mondjuk a levegővel? Vállalna a magasból induló kihívásokat?
– Jaj, azt nem, egyre jobban félek a magasságtól, és extrém sportokat nem is űzhetek az úszás mellett. Régen, a versenyek után játékból mindig leugrottam a műugrók tízméteres tornyából, most már három méterről is alig merek. Nem tudom, mi történt velem néhány év alatt. Inkább maradok a vízben és a szárazföldön. Lovagolni például régen sokat jártam, és nagyon szerettem, a pályafutásom befejezése után ehhez mindenképp szeretnék visszatérni.

– Akkor térjünk vissza a vízbe. Mennyi ideig bírja egy levegővel a víz alatt?
– Egy két hónapos felkészülést követően három perc negyvenöt másodpercig bírtam.

– És hogy áll a búvárkodással?
– Tizenkét és tizennégy éves korom között jártunk a Vörös-tengerhez, de azóta sajnos nem jut rá idő. Ha abbahagyom a sportolást, ezt is szeretném újrakezdeni. Nem kell hozzá feltétlenül a Nagy-korallzátonyhoz utazni, a kék víz nézegetése akkor is nyugtató hatással van az emberre, ha csak egy hal úszkál körülötte; eközben is megtapasztalja a víz alatti csöndes, csodálatos világ különlegességét.

– Említette, szereti a szuperhősös mozikat. Ha egy időre kölcsönvehetné egyikük különleges képességét, a vízben hasznosítható szupererőt választana?
– Az X-men Ravenjének a képességét választanám, aki bárkit lemásolva, mindenféle alakot tud ölteni. Olyan jó lenne néha kicsit elvegyülni a tömegben, hogy ne nézzenek folyton azért, mert ennyire magas vagyok.