Szabadidősport: elindult az Ötpróba Párizsba eseménysorozat

MTI/H. D.MTI/H. D.
Vágólapra másolva!
2021.06.09. 12:45
Június elsejétől elindult az Ötpróba Párizsba szabadidősport-eseménysorozat, amelynek fő célja változatlan: rendszeres mozgásra motiválni a résztvevőket. Az új ciklusban a görkorcsolyázással együtt most már nyolc mozgásformában lehet gyűjteni a pontokat – írja az MTI.

Révész Máriusz, Aktív Magyarországért felelős kormánybiztos a szerdai sajtótájékoztatón bevezetésképpen a járvány miatt ötévesre nyúlt előző időszakot értékelte. Amint beszámolt róla, a május végén zárult Ötpróba Tokióba eseménysorozaton, amely Magyarország legnagyobb szabadidősportos mozgalma, 25 ezer regisztrált sportoló vett részt. Hozzátette: a fő cél továbbra is az, hogy minél több embert vonjanak be a rendszeres mozgásba, hiszen egy kimutatás szerint, aki hetente legalább két és fél órát sportol, az átlagosan több mint négy évvel tovább él.

Révész Máriusz kifejtette, a párizsi olimpiáig hátra lévő három év alatt szeretnék bevonni azokat is, akik eddig még nem sportoltak rendszeresen és a regisztráltak számát minimum 50 ezerre növelni. Az eseménynaptárban megjelölt rendezvényeken a futás, a túrázás, az országúti és hegyi kerékpár, az úszás, a kajak-kenu és a triatlon mellett ezentúl a görkorcsolyázással együtt már nyolc mozgásformában lehet gyűjtögetni a pontokat. A ponthatárok markánsan eltolódtak, ezentúl legalább 15 pont kell a garantált ajándékhoz, innentől 60 pontig 15 pontonként, 120 ponttól 20 pontoként, afölött 180 pontig 30 pontonként jár további ajándéktárgy.

Szemán Róbert, a Nagy Sportágválasztót és az ötpróba eseménysorozatot szervező BBU Nonprofit Kft. ügyvezetője arról beszélt, hogy a résztvevők 60 pontonként kapnak egy ötpróba sorsjegyet, amelyekkel utazást nyerhetnek a 2024-es párizsi olimpiára. Viszont a szelvényhez az is szükséges, hogy az illetőnek legalább öt sportágban legyen sikeres teljesítése.

Tamás Rita, az ötpróba túra nagykövete elmondta, hogy neki egy betegség leküzdésében sokat segített a sportolás, és az ötpróbán keresztül olyan sportágakat is kipróbált, például a vízi túrázást, amikre korábban nem is gondolt volna. Hozzáfűzte: a túrázásnál továbbra is megengedettek a Covid-időszak alatt bevezetett és rendkívül népszerűvé vált instant teljesítések, az útvonalak a GeoGo és az Ötpróba Maradj Fitten oldalon érhetők el.

Storcz Botond, az ötpróba kajak-kenu nagykövete arról számolt be, hogy az eddigi ajándékok - baseballsapka, póló, hátizsák - mellett különféle kiegészítő felszerelések járnak azoknak, akik elérik a megadott ponthatárokat.

Kiss Gergely, a BBU Nonprofit Kft. kommunikációs igazgatója, az ötpróba futó nagykövete bejelentette, hogy az új ajándékokat majd egy nyári divatbemutatón fogják megismertetni.

Gajdos Tamás, az ötpróba kerékpár nagykövete hangsúlyozta: azért érdemes a mozgásformák közül a kerékpározást választani, mert kevésbé veszi igénybe az ízületeket, mint mondjuk a futás. Felhívta a figyelmet arra, hogy akik szeretnének az új ciklusban is részt venni az eseményeken, azoknak augusztus végéig meg kell erősíteniük a regisztrációjukat, az újonnan csatlakozók számára pedig a nyár végéig elengedik a regisztrációs díjat.

A rendezvény végén kiosztották a nemzeti színű melegítőket az Ötpróba Tokióba! mozgalom öt kategóriagyőztesének, akik a Japánban érvényben lévő beutazási korlátozások miatt nem a tokiói nyári, hanem a 2022-es pekingi téli olimpiára utazhatnak, akárcsak az a további 19 fő, akiknek kiléte sorsolással dől majd el.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik