Sportlövészet: első fokon egyéves eltiltást kapott Sidi Péter

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.06.09. 15:21
null
Sidi Péter jelen állás szerint lemarad az olimpiáról (Fotó: Tumbász Hédi, archív)
A Magyar Sportlövő Szövetség (MSSZ) fegyelmi bizottsága első fokon egy évre eltiltotta Sidi Pétert, aki a márciusi indiai világkupán a vádak szerint jogosulatlanul bement Péni István szobájába. Amennyiben az ítélet jogerőre emelkedik, az olimpiai kvótás Sidi lemarad a tokiói játékokról – számolt be a Magyar Távirati Iroda.

 

Sinka László, az MSSZ főtitkára megerősítette a telex.hu értesülését, mely szerint a fegyelmi testület a versenyzés mellett az edzésektől és mindennemű sporttevékenységtől egy évre eltiltotta a világ- és Európa-bajnok komáromi puskást.

„Ez még nem jogerős, Péter fellebbezhet, ha így tesz, akkor másodfokon az elnökség tárgyalja az ügyet" – nyilatkozta az MTI által idézett Sinka László.

A távirati iroda felidézte, a márciusi indiai világkupán Péni István pozitív doppingmintát adott, a nemzetközi szövetség viszont közvetlenül az eszéki Európa-bajnokság előtt felmentette őt, miután illetékes testülete arra a megállapításra jutott, hogy a magyar sportoló a szóban forgó doppingügyben vétlen, vele szemben szabotázs történt. Az ISSF orvosi és antidopping bizottságának elnöke úgy foglalt állást, hogy Sidi Péter „egyértelműen, láthatóan, szabálytalanul lépett be és illegálisan tartózkodott 45 percig Péni István szállodai szobájában". Ráadásul nem tudott válaszolni az MSSZ elnökének azon kérdéseire, hogy kinek a megbízásából lépett be Péni szobájába, kitől kapott kulcsot a szobához, és mit csinált a szobában.

Sidi Péter, akit a magyar szövetség május 12-én felfüggesztett, így az Eb-n sem indulhatott, a manipulálás vádját visszautasította, azt viszont elismerte, hogy járt Péni szobájában. Azt állította, hogy odacsalták, és 45 percen keresztül várt csapattársára – összegezte az MTI.

 

Legfrissebb hírek

Sportlövő-vb: egyik magyar páros sem lőhet az érmekért a légpuska vegyes csapatoknál

Egyéb egyéni
15 órája

Sportlövő-vb: Pekler Zalán hatodik légpuskában

Egyéb egyéni
2025.11.08. 18:16

Bronzérmes a férfi légpuskás csapat a sportlövő vb-n

Egyéb egyéni
2025.11.08. 15:59

Sportlövő-vb: nem jutott döntőbe magyar női légpuskás

Egyéb egyéni
2025.11.08. 12:59

A formaidőzítést is tesztelik puskásaink a vb-n

Egyéb egyéni
2025.11.07. 09:50

Sportlövészet: Major Veronika az érzéseire figyel a vb-n

Egyéb egyéni
2025.11.05. 08:22

A sportlövő Pekler Zalán visszatalált a korábbi formájához

Egyéb egyéni
2025.11.03. 19:28

Készen áll a magyar sportlövőcsapat a kairói kalandra

Egyéb egyéni
2025.10.30. 16:50
Ezek is érdekelhetik