Darts: állócsillag a hölgyek között, minden műfajban aranyérmes

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2021.06.28. 11:43
null
Erdei Nóra a hazai dartsélet egyik legnagyobb alakja (Fotó: Magyar Dartsszövetség)
A hazai dartsélet egyik legnagyobb alakja a női mezőnyben Erdei Nóra, ez vitathatatlan. Ami vitatható, hogy pontosan hányszoros bajnok, mert ezt senki sem tudja, ő maga sem – ezen az áldatlan állapoton hivatott majd változtatni az 1991-ben alapított Magyar Dartsszövetség harmincéves fennállására íródó könyv, amely a teljesség igényével tervezi feldolgozni a sportág múltbeli történéseit –, csak azt, hogy minden „műfajból” van aranyérme: egyéniből, párosból és csapatból is, ráadásul mind a két nálunk elterjedt szakágból, a steelből és a softból is. No meg hogy kétszer is elnyerte az év játékosa címet: 2001-ben és 2018-ban.

 

A hazai dartsélet egyik legnagyobb alakja a női mezőnyben Erdei Nóra, ez vitathatatlan. Ami vitatható, hogy pontosan hányszoros bajnok, mert ezt senki sem tudja, ő maga sem – ezen az áldatlan állapoton hivatott majd változtatni az 1991-ben alapított Magyar Dartsszövetség harmincéves fennállására íródó könyv, amely a teljesség igényével tervezi feldolgozni a sportág múltbeli történéseit –, csak azt, hogy minden „műfajból” van aranyérme: egyéniből, párosból és csapatból is, ráadásul mind a két nálunk elterjedt szakágból, a steelből és a softból is. No meg hogy kétszer is elnyerte az év játékosa címet: 2001-ben és 2018-ban.

Ebből is látszik, hogy hosszú pályafutás az övé, hogy régóta benne van a dartsos vérkeringésben: 1997-ben fogott először nyilat a kezébe, amikor elkísérte édesapját egy nemzeti bajnoki fordulóra. Két évre rá már válogatott volt, és a magyar színeket képviselve világbajnokságokon csapatban három aranyérmet és egy ezüstöt, párosban egy aranyat és két ezüstöt, egyéniben egy ezüstöt, míg Európa-bajnokságokon csapatban négy aranyat és három ezüstöt, párosban egy bronzot, egyéniben pedig egy ezüstöt valamint egy bronzot nyert. Ezt mind softban, vagyis a sportág gépeken űzött változatában, amelyben a nyíl hegye műanyag, de a többi szabály hasonló.

Erdei Nóra, lánykori nevén Kautzky Nóra a dartsnak köszönheti férjét, Erdei Balázst is, aki szintén aktív játékos jelenleg is: 2000-ben ismerkedtek meg, amikor klubtársak voltak a Soul DC-ben. Azóta Nóra három lánygyermek büszke édesanyja, a család pedig igazi dartsos család, amely ebben a hónapban is testületileg vett részt a válogatott háromnapos összetartásán. „Mivel Balázsnak és nekem is több mint húsz éve életünk része a darts, természetesen nagy szerepet játszik közös családunk életében is. Leginkább az időbeosztást befolyásolja családi szinten, hiszen mindkettőnknek kell edzeni megfelelő mennyiséget, és ott vannak a versenyek is.”

Bizony, hogy ott vannak, mert Nóra azon kevés versenyzőnk egyike, aki jelenleg is aktív részese a steel és a soft szakág bajnokságának egyaránt. Mit részese? A 2020–2021-es Dreher steel egyéni nemzeti bajnokság pontversenyében konkrétan az első helyen áll, miután az eddigi hét fordulóból kettőt megnyert, kettőn második, kettőn harmadik, egyen pedig ötödik lett, ezzel 35 versenytársát utasítja maga mögé. A világjárvány miatt ugyancsak két esztendőn átívelő Dreher soft egyéni nemzeti bajnokságban most a második helyet foglalja el, de nyolc játéknap és 72 mérkőzés után csak egyetlen győzelemmel van kevesebbje, mint az éllovas Cserpes Ágnesnek.

Úgyhogy még arra is van esélye, hogy az év végén két egyéni bajnoki címet ünnepeljen.

Mármint újabb kettőt.

Legfrissebb hírek

Jövőre augusztusban lesz a Hungarian Darts Trophy

Egyéb egyéni
2025.09.11. 17:18

Darts: a felnőttek között nem ment, de U23-ban nyerni tudott Tekauer Gréta Ausztriában

Egyéb egyéni
2025.09.08. 14:37

Hamarosan kiderül, ki lesz 2025-ben hazánk PDC-dartsbajnoka – jön az V. Hungarian Darts Trophy!

Egyéb egyéni
2025.09.08. 06:57

Josh Rock Prágában is alulmaradt, a világelső nyerte meg a European Tour 11. állomását

Egyéb egyéni
2025.09.07. 23:15

Darts: Tekauer Gréta maradandót alkotna a PDC Women’s Seriesben

Egyéb egyéni
2025.09.06. 13:12

A világbajnokot Antwerpenben sem lehetett megállítani

Egyéb egyéni
2025.08.31. 22:56

Sárai Levente szenzációs átlagokkal kvalifikálta magát Hungarian Darts Trophyra

Egyéb egyéni
2025.08.31. 15:57

Darts: Tizedik WDF-tornáját nyerte meg Tekauer Gréta Budapesten

Egyéb egyéni
2025.08.16. 23:59
Ezek is érdekelhetik