Birkózás: Lévai Tamás legendát verve ezüstérmes Varsóban

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2021.06.13. 13:01
null
Lévai Tamás kétszeres olimpiai és világbajnok legendát verve ezüstérmes Varsóban (Fotó: MBSZ/UWW)
Ezen a héten zajlik Varsóban a nemzetközi szövetség (UWW) olimpia előtti utolsó rangsorversenye mindhárom szakágban. A 77 kg-os súlycsoportban Lévai Tamás az elődöntőben felülmúlta az orosz legendát, Roman Vlaszovot, ugyanakkor a fináléban alulmaradt a szintén orosz Abujazid Mancigovval szemben, így második lett – tájékoztatott a Magyar Birkózószövetség. 

 

A szabadfogásúaknál honosított vb-bronzérmesünk, s egyben ötkarikás kvótásunk, Muszukajev Iszmail (65 kg) két győztes mérkőzés után kisebb sérülése miatt visszalépett.

A nőknél a 2013-as világbajnok s szintén tokiói résztvevő Sastin Marianna kikapott az olimpiai 3., vb-2. tunéziai Marwa Amritól és kiesett. Kötöttfogásban az Eb-3., Európai Játékok-2. Torba Erik (67 kg) a szokásos súlycsoportjánál feljebb lépve kiesett, a junior Európa-bajnok Lévai Tamás (77 kg) viszont lejjebb fogyott, s bravúros versenyzéssel ezüstérmes lett.

Egy lengyel és egy finn rivális felülmúlása után ugyanis az elődöntőben 1:1-gyel, később szerzett ponttal, biztos védekezéssel legyőzte a sportág egyik legendáját, a kétszeres olimpiai, kétszeres világ- és négyszeres Európa-bajnok orosz Roman Vlaszovot. A fináléban aztán már nem bírt egy másik orosz vb- és Eb-győztessel, Abujazid Mancigovval, így második lett.

Legfrissebb hírek

Vitek Dárius: A zoknimat sem tudtam felvenni

Birkózás
13 órája

Birkózás: megkapta tízéves ezüstérmét Papp Bertalan

Birkózás
15 órája

Két évig nem birkózhat az olimpiai ezüstérmes Kadzsaja

Birkózás
16 órája

Birkózás: Végh Richárd nagy álma a következő olimpia

Birkózás
2025.05.08. 08:59

Orosz–amerikai birkózótalálkozó lehet júliusban

Birkózás
2025.05.03. 14:00

Tudta, mi az élet sója: 125 éve született Keresztes Lajos

Népsport
2025.04.30. 10:32

Szilvássy: Ha döntőbe jutok, ígérem, nyerek

Birkózás
2025.04.25. 11:12

Százéves a BVSC birkózószakosztálya, Székely Pálról nevezték el a termüket

Birkózás
2025.04.23. 16:56
Ezek is érdekelhetik