Tokió 2020: eldőlt a testvérharc – Vadnai Benjamin indulhat Laserben

Vágólapra másolva!
2021.04.25. 09:44
null
Vadnai Benjamin már Rióban is ott volt (Fotó: Getty Images)
Vadnai Benjamin indul Laser Standard osztályban a tokiói olimpia vitorlás mezőnyében, mivel megnyerte a válogatót testvérével, Jonatánnal szemben – közölte az MTI.

A kvótát a 2019-es világbajnokságon Vadnai Benjamin szerezte meg, de az ötkarikás részvételért meg kellett küzdenie a szintén többszörös utánpótlás vb- és Eb-érmes öccsével. A válogató a pandémia miatt csak két versenyből állt. A riói olimpián is szereplő Vadnai Benjamin a tavalyi vb-n 13 hellyel előzte meg Jonatánt, és a szombaton véget ért európai kvalifikációs versenyen, a portugáliai Vilamourában szintén jobban szerepelt, 24. lett, míg testvére a 28. helyen végzett – a magyar szövetség honlapja alapján.
Utóbbi viadalon a nők között, Laser Radialban a szintén olimpiai kvótás Érdi Mária megnyerte az utolsó futamot és összesítésben a 14. lett.

Vitorlázásban még a Finndingiben világbajnok és Európa-bajnok Berecz Zsombor, valamint szörfben Cholnoky Sára utazhat Tokióba. Visszalépések esetén az ugyancsak szörfös Gádorfalvi Áron is készülhet a hetedik olimpiájára.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Vadnai Jonatán: Kitisztult fejjel kellett folytatnom

Egyéb egyéni
2025.08.18. 07:25

ILCA Eb: Vadnai Jonatán az ötödik helyen végzett

Egyéb egyéni
2025.08.16. 21:41

ILCA Eb: Vadnai előrelépett, Érdi visszacsúszott

Egyéb egyéni
2025.08.15. 20:34

ILCA Eb: Vadnai és Érdi is az arany csoportban folyatja

Egyéb egyéni
2025.08.13. 20:36

ILCA Eb: Érdi a 20., Vadnai a 24. helyen áll az első nap után

Egyéb egyéni
2025.08.11. 19:23

Vadnai Jonatán már a 2028-as olimpiai helyszínnel ismerkedik

Egyéb egyéni
2025.07.23. 14:09

„Próbálok a jelenben maradni” – interjú Vadnai Jonatánnal

Képes Sport
2025.06.23. 18:02

Élő közvetítés, GPS-nyomkövetés és izgalmas parti programok: ilyen lesz az 57. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Egyéb egyéni
2025.06.06. 09:34
Ezek is érdekelhetik