Súlyemelés: eltűnt a versenye másnapján az Eb-ről – megvonták a versenyengedélyét

Sz. G.Sz. G.
Vágólapra másolva!
2021.04.13. 17:18
null
Horváth Laura Moszkvából Mallorcára sietett (Fotó: Speil Ármin/Horváth Laura Facebook-oldala)
Szorította az idő a Crossfit Games negyeddöntője miatt Horváth Laurát, és hirtelen döntéssel elrepült egy hajnali géppel Moszkvából. A súlyemelő-szövetség máris felfüggesztette a versenyengedélyét, és fegyelmi tárgyalás is vár rá.

 

Osztatlan sikert, nagy sajtóvisszhangot váltott ki Horváth Laura 2018 augusztusában véghez vitt bravúrja, amikor is a második helyen végzett a Crossfit Games (a sportág tulajdonképpeni világbajnoksága) amerikai döntőjében. A crossfit fontos része a súlyemelés, így a két sport óhatatlanul összekapcsolódik, aminek egyre gyakrabban látja hasznát az erős emberek itthon versenyzőhiánnyal küzdő társadalma – sőt, a vasárnap véget érő moszkvai Eb-n más országokat is képviseltek crossfitesek.

A 2019-ben még egyetlen hivatalos súlyemelőversenyen sem szereplő Horváth Laura neve váratlanul bukkant fel a magyar Európa-bajnoki nevezések között. A BKV Előre színeiben emelő sportoló a 76 kilósok között 9. lett a 11 tagú mezőnyben, amiben még nincs semmi szenzáció – annál váratlanabb, hogy a szövetség elnöke, Dobos Imre felfüggesztette a versenyengedélyét, és fegyelmi eljárást kezdeményez. Konkrétan nem indokolt, azóta megtudtuk, hogy a csütörtökön leversenyző Horváth a vacsorán még megjelent, ám másnapra eltűnt. Amikor kezdett gyanússá válni a hiánya, a kártyáját elkérve benéztek a szobájába, de már csak a hűlt helyét találták. Haragos Attila szövetségi kapitány nézett, mint Rozi a moziban…

Kiderült, a három évvel ezelőtt a világ második legfittebb nője titulust kiérdemlő versenyzőnek fősportágában adódtak kötelezettségei, aminek hirtelen hozott döntéssel tudott eleget tenni.

Valóban hibát követtem el, hogy nem szóltam – mondta Horváth Laura, akit Mallorcán (!) értünk utol. A Crossfit Games negyeddöntős szakaszának (amelyben 2344 európai női versenyző van még érdekelve – a szerk.) gyakorlatait pénteken, szombaton és vasárnap kellett megcsinálni és online feltölteni. Ezt tudva Moszkvában kerestem egy termet, ahol az idő szorításában teljesíthettem volna a feladatot, de végül nem engedélyezték. Kényszerhelyzetbe kerültem, és mert a fősportágamról van szó, az interneten jegyet vettem egy hajnali ötkor induló repülőgépre…”

Horváth egy átszállással péntek dél körül Mallorcán landolt, ahol a testvére él, ott tudta megcsinálni az előírt gyakorlatokat. S hogy miért nem Budapesten? Mert csak délután öt órakor szállt volna le a gép, és – elmondása szerint – este nyolcig fel is kellett volna töltenie a teljesítést. A BKV Előre elnöke, valamint edzője ugyan tudott crossfites versenykötelezettségéről, ez azonban nem lehet kibúvó, hiszen a szövetségi kapitányt (így Dobos Imre elnököt is) kötelessége lett volna tájékoztatni.

Ki gondolta volna, hogy ilyen mellékhatása is lehet a magyar súlyemelést sújtó versenyzőhiánynak…

Legfrissebb hírek

Súlyemelő-vb: két magyar induló Norvégiában

Egyéb egyéni
Tegnap, 11:21

Hét orosz is indulhat a súlyemelő vb-n

Egyéb egyéni
2025.09.24. 11:39

Los Angeles 2028: tíz helyett 12 kategória lesz a súlyemelőknél, de az összlétszám nem nő

Egyéb egyéni
2025.09.23. 12:34

Súlyemelés: tömegével írták át a korosztályos csúcslistákat

Utánpótlássport
2025.09.22. 18:31

Gyász: elhunyt az Eb-bronzérmes súlyemelő, Lénárt Ferenc

Egyéb egyéni
2025.09.15. 11:37

Gyász: elhunyt az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Andrej Csemerkin

Egyéb egyéni
2025.09.12. 19:33

Kőszegi György lett a kombinát hőse, aki az ezüstéremre rendre kész volt

Népsport
2025.09.12. 07:39

Súlyemelés: seregnyi magyar csúcs az U15-ös és U17-es Eb-n

Utánpótlássport
2025.08.01. 18:07
Ezek is érdekelhetik