Emlékezés: Neki köszönhetem, hogy világbajnok lett belőlem – Oláh Katalin Monspart Saroltáról

L. Á.L. Á.
Vágólapra másolva!
2021.04.24. 15:40
null
Oláh Katalin (Fotó: NS-archív)
Oláh Katalin kétszeres világbajnok tájfutó is megemlékezett a szombaton elhunyt Monspart Saroltáról.

OLÁH Katalin, kétszeres világbajnok tájfutó:

„Hogy mi jut eszembe elsőként Saciról? Az, hogy pótolhatatlan. Olyan egyénisége, jelensége volt a magyar sportéletnek, hogy a hiánya mindig érezhető lesz. Neki köszönhetem, hogy világbajnok lett belőlem, hiszen szövetségi kapitányként ő hívott meg először a válogatott keretbe. Ez egy tizennégy esztendős nyíregyházi lánynak maga volt a csoda és a nagy lehetőség, hiszen edzőtáborokba, versenyekre járhattam a nagyokkal. Hatalmas példakép volt mindannyiunk számára, és nem csak aktív pályafutásom alatt, hanem később is. Mindig csodálattal szemléltem azt a tüzet, amellyel a magyar sportéletben tevékenykedett, ahogy a futómozgalomért dolgozott vagy éppen a nők sportjáért tett. Legutóbb tavaly áprilisban beszéltem vele telefonon, amikor beválasztották a Nemzet Sportolói közé. Már akkor javában küzdött a betegségével, de ez a döntés annyira feldobta, olyan sok erőt adott neki. És én a lelkem mélyén azt kívántam: szeretném, ha sokáig élvezhetné ezt."

További megemlékezések itt olvashatók!

Legfrissebb hírek

Munkahelyi balesetben elhunyt Kádár Zoltán volt válogatott kézilabdázó

Kézilabda
2025.07.25. 13:20

Elhunyt Hulk Hogan, a pankrátorból lett színész

Egyéb egyéni
2025.07.24. 19:58

Gyász: elhunyt a csehek legendás jégkorongozója

Jégkorong
2025.07.24. 18:43

Gyász: elhunyt a Liverpool kétszeres BEK-győztes labdarúgója

Angol labdarúgás
2025.07.22. 15:35

Egy meg nem kapott üzenet, avagy búcsú Kőrösi Lászlótól

Minden más foci
2025.07.18. 14:48

Lezuhant és meghalt Felix Baumgartner, a rekorder extrémsportoló

Egyéb egyéni
2025.07.17. 20:27

Gyász: elhunyt a női kézilabda-válogatott egykori kapitánya, Szabó István

Kézilabda
2025.07.17. 16:57

Gyász: 114 évesen elhunyt a világ legidősebb maratoni futója, a „Turbános Tornádó”

Egyéb egyéni
2025.07.17. 14:17
Ezek is érdekelhetik