UFC: Nurmagomedov már nem világbajnok – hivatalos

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2021.03.19. 11:44
null
Habib Nurmagomedov hivatalosan is bejelentette a visszavonulását (Fotó: AFP, archív)
A tavaly októberi döntését megerősítve az orosz MMA-harcos, Habib Nurmagomedov hivatalosan is bejelentette visszavonulását, így már nem ő a UFC könnyűsúlyú világbajnoka.

 

A tavaly októberi UFC 254 főmérkőzésén az orosz Habib Nurmagomedov előbb megvédte a világbajnoki címét Justin Gaethje ellen, majd bejelentette a visszavonulását.

„Amikor felhívtak, hogy mérkőzzek meg Justin ellen, akkor beszéltem édesanyámmal, aki azt mondta, hogy nem akarja, hogy az apám nélkül harcoljak tovább” – mondta akkor Nurmagomedov, akinek tavaly júliusban hunyt el az édesapja, aki az edzője is volt.

Ezután hivatalos bejelentés sokáig nem érkezett – ezért sokak reménykedtek a visszatérésében –, azonban most Dana White, a UFC igazgatója és az orosz ketrecharcos is megerősítette a visszavonulást.

„29–0 marad tehát (utalva Habib mérlegére – a szerk.). Hivatalosan is visszavonult” – fogalmazott a UFC igazgatója.

„Ez jó vacsora volt, jó emberekkel körülvéve. Dana White, köszönök mindent – írta Nurmagomedov az Instagram-oldalán. – Remélem, elfogadjátok a döntésemet és megértetek.”

Az orosz ketrecharcos visszavonulásával Michael Chandler és Charles Oliveira kap lehetőséget a könnyűsúlyú világbajnoki cím megszerzésére a UFC 262 gálán – írja az ESPN.

 

 

Legfrissebb hírek

A legendás Conor McGregorral is találkozott a washingtoni magyar nagykövet – fotó

Egyéb egyéni
2025.01.22. 13:26

A szombathelyi nemzetközi küzdősportgálán búcsúzik Veréb István

Birkózás
2024.09.20. 15:19

MMA: Borics Ádám június 28-án lép újra ketrecbe

Egyéb egyéni
2024.05.05. 14:44

Videó: az iráni MMA-harcos megrúgta a ringlányt, örökre eltiltották

Egyéb egyéni
2024.04.24. 19:13

MMA: Borics Ádám győzelemmel tért vissza sérülése után – videó

Egyéb egyéni
2024.04.20. 09:41

„Újjászülettem és fejben erősebb vagyok, mint valaha” – Borics Ádám a visszatérésről

Egyéb egyéni
2024.04.16. 11:17

MMA: Borics Ádám április 19-én tér vissza

Egyéb egyéni
2024.03.18. 13:20

Videó: mire várt a ketrecharcos? Tíz másodperc alatt véget ért a meccs

Egyéb egyéni
2024.03.11. 11:00
Ezek is érdekelhetik