Sportlövészet: Péni ezüst-, Dénes bronzérmes légpuskában

P. A.P. A.
Vágólapra másolva!
2021.03.20. 12:40
null
Péni István ezüstérmet szerzett Újdelhiben
Kitűnően kezdték a mieink az indiai világkupa-viadalt, Péni István ezüst-, Dénes Eszter bronzérmet nyert a légpuskások egyéni versenyében.

 

Mindkét döntőbe jutó magyar puskás érmet nyert a sportlövők indiai világkupaversenyén, a 10 méteren második Péni István (UTE) és a harmadik Dénes Eszter minimális különbséggel maradt le a még fényesebb medáliáról.

Péni kiélezett csatát vívott az amerikai Lucas Kozeniesky-val, aki az utolsó két lövés előtt még kilenc tizeddel vezetett – végül egyetlen tizeddel tudta megelőzni a szám Európa-bajnokát.

Szerettem volna aranyat nyerni, de nagyon örülök az ezüstéremnek. Sajnálom, hogy a végén nem sikerült utolérnem az ellenfelemet – értékelt Péni. – Fontos, hogy újra nemzetközi versenyen mérethetjük meg magunkat, úgy gondolom, az olimpián is előnyben lesznek azok a sportolók, akik eljöttek Indiába versenyezni.”

Dénes Eszter döntője is izgalmasan alakult. A sokáig a második helyen álló 19 éves magyar sportolót a 20. lövésnél befogta az amerikai Alison Marie Weisz, és miután a 22. lövés után is holtverseny volt kettejük között, szétlövés döntött az érmekről. Dénes 10.3 kört lőtt, szemben az amerikai 10.9-ével, így ő lett a harmadik.

Most szerepeltem először vk-verseny döntőjében. Egy kis csalódottságot érzek a vége miatt, de annak örülök, hogy egyre jobban teljesítek a finálékban. Remélem, ez a bronzérem valaminek a kezdte” – mondta a vegyes párosban Pénivel Eb-ezüstérmes Dénes Eszter.

VILÁGKUPAVERSENY, ÚJDELHI
Légpuska
Férfiak. Egyéni:
1. Lucas Kozeniesky (amerikai) 249.8 kör (alapverseny: 628.8), 2. Péni István 249.7 (629.6), 3. Panwar (indiai) 228.1 (629.1), ...15. Sidi Péter 625.9 – az alapversenyben, ...30. Pekler Zalán 621.3.
Nők. Egyéni:
1. Mary Carolynn Tucker (amerikai) 251.5 (629.1), 2. Weisz (amerikai) 250.4 (628.4), 3. Dénes Eszter 230.2 (629.8), ...21. Horváth Lea 625.1

 

 

Legfrissebb hírek

Péni István újabb mérföldkőhöz ért

Egyéb egyéni
2025.08.09. 09:50

Puska, pisztoly és korong Eb: Jóna Bernadett 31. trapban

Egyéb egyéni
2025.08.03. 18:33

Puska, pisztoly és korong Eb: továbbra is a mezőny második felében a magyarok trapban

Egyéb egyéni
2025.08.02. 19:41

Puska, pisztoly és korong Eb: a mezőny második felében a magyarok trapban

Egyéb egyéni
2025.08.01. 17:51

Puska, pisztoly és korong Eb: a futócéllövő Tasi Tamás bronzérmes

Egyéb egyéni
2025.07.29. 15:57

Sportlövészet: Fábián arany-, Major ezüstérmes az Eb-n, 25 méter standard pisztolyban

Egyéb egyéni
2025.07.29. 13:46

Puska, pisztoly és korong Eb: Európa-csúccsal kezdett, majd negyedik lett a pisztolytrió

Egyéb egyéni
2025.07.28. 19:21

Sportlövészet: Major Veronika döntős, a női csapat bronzérmes az Eb-n

Egyéb egyéni
2025.07.27. 12:43
Ezek is érdekelhetik