Evezés: a Simon, Juhász duó nem indul a hétvégi válogatón

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2021.03.19. 18:17
null
Juhász Adrián és Simon Béla lemaradnak a válogatóról (Fotó: Tumbász Hédi – archív)
Betegség miatt Juhász Adrián és Simon Béla sem indulhat az evezősök hét végi válogatóján, Szegeden.

 

A 2016-ban Európa-bajnok és olimpiai kilencedik helyezett, majd 2017-ben kormányos kettesben világbajnok, saját versenyszámukat tekintve azóta is stabil válogatott egység tagjai, Juhász Adrián és Simon Béla a magyar szövetség pénteki tájékoztatása alapján megfázással bajlódnak, így az elmúlt két hétben nem vehettek részt a legjobbak szegedi edzőtáborában sem. Hozzátették: a kettős vélhetően az április 9-11-i, az olaszországi Varesében sorra kerülő Európa-bajnokságra sem utazik majd, viszont készül a májusi olimpiai kvalifikációs versenyre.

A válogatott egységek a törökországi edzőtáborban kivívott elsőségüket erősíthetik meg a zárt kapus szegedi válogató viadalon, amelynek tétje az Eb-n, illetve az európai olimpiai kvalifikációs regattán való részvétel. Utóbbit április 5-7-én, a kontinensbajnokság helyszínén rendezik.

A válogatott februári törökországi edzőtábora a két egypárevezős mellett hat csapategység összetételéről volt hivatott dönteni. Két versenyszámban – a nőknél egypárban és kétpárban – azonban nem született semmilyen döntés, így azokban továbbra teljesen nyílt a csata.

Molnár Dezső szövetségi kapitány az MTI-nek elmondta: Polivka Dóra dereka továbbra sem teljesen egészséges, így a tavalyi év legjobb magyar női evezőse nem indulhat az Eb-n. Hozzátette: a vasárnapi verseny után, az időeredmények ismeretében adja le javaslatát a Varesébe utazó keret összetételére, amit hétfőn az edzőbizottságnak, majd az elnökségnek is jóvá kell hagynia. Kiemelte: mivel nem támogatja, hogy menedzselés céljából utazzanak ki egységek Olaszországba, így a győztesek közül is csak azok indulhatnak, akik elérik a kitűzött szintidőt.

Az olimpiai programban nem szereplő könnyűsúlyú egypárban az Európa-bajnok Galambos Péter számára a kontinensviadalig fő száma élvez elsőbbséget, azt követően viszont csatlakozik a négypárevezős csapat felkészüléséhez, amely május 17-én, a végső kvalifikációs regattán vív meg az olimpiai szereplésért Luzernben.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Evezés: Szántó Évát beválasztották a nemzetközi szövetség végrehajtó bizottságába

Egyéb egyéni
2 órája

Pétervári-Molnár Bendegúz 15. lett az evezős-világbajnokságon

Egyéb egyéni
2025.09.26. 07:10

Evezős vb: Fehérvári Eszter 13. lett

Egyéb egyéni
2025.09.25. 08:09

Pétervári-Molnár Bendegúz C-döntőbe került az evezős vb-n

Egyéb egyéni
2025.09.24. 07:23

Evezős-vb: Fehérvári Eszter a C-döntőbe került

Egyéb egyéni
2025.09.23. 06:56

Pétervári-Molnár Bendegúz futammásodikként negyeddöntős az evezős vb-n

Egyéb egyéni
2025.09.22. 09:24

Két magyarnak szurkolhatunk Kínában az evezős-vb-n

Egyéb egyéni
2025.09.21. 09:35

Evezés: két hatodik, egy hetedik hely az U23-as Eb-n

Utánpótlássport
2025.09.07. 16:21
Ezek is érdekelhetik