MSÚSZ: Dénes Tamás a szövetség új főtitkára

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2021.02.01. 15:17
null
Dénes Tamás a Magyar Sportújságírók Szövetségének új főtitkára (Fotó: MSÚSZ)
Őri B. Péter, a Nemzeti Sport korábbi főszerkesztő-helyettese, jelenleg lapunk tanácsadója csaknem hat év után távozik a Magyar Sportújságírók Szövetségének főtitkári pozíciójából. Utódja Dénes Tamás, a Nemzeti Sport korábbi főszerkesztője lett – olvasható az MSÚSZ honlapján.

 

Az MSÚSZ legutóbbi elnökségi ülését a pandémia miatt ezúttal is online tartotta meg. Mind a hét elnökségi tag részt vett a megbeszélésen, s tanácskozási joggal ott volt az éterben Novotny Zoltán tiszteletbeli elnök, Őri B. Péter főtitkár, s két bizottsági elnök: Győr Béla (etikai), valamint Pálfalvi Gábor (tagfelvételi).

A szövetség elnöke, Szöllősi György az ülés végén tájékoztatta az elnökséget arról, hogy Őri B. Péter főtitkár miután számos szakmai feladatából következő túlterheltsége és az MSÚSZ adminisztrációjával kapcsolatos sokasodó teendők miatt már a 2019-es tisztújításkor jelezte távozási szándékát, akkor még türelmi időt hagyva az utód megtalálására, ezúttal írásban jelentette be, hogy január 31-i hatállyal lemond tisztségéről. Az elnökség – amelynek tagjai elismeréssel szóltak a távozó főtitkár munkájáról – egyhangú döntéssel dr. Dénes Tamást kérte fel a főtitkári feladatok ellátására, aki a felkérést elfogadta és az alapszabály értelmében ezzel egy időben lemondott elnökségi tagságáról.

Dénes Tamás az InfoRádió sportszerkesztője, a Nemzeti Sport korábbi főszerkesztője, számos futballtémájú könyv szerzője, 2011 óta az MSÚSZ elnökségének tagja és évek óta ő vezeti a Nívódíjakról döntő szakmai testület munkáját.

Az elnökségben megüresedett tisztség betöltéséről az alapszabály szerint az MSÚSZ soron következő rendes közgyűlése dönt.

Legfrissebb hírek

Bölöni életműdíja felrobbantotta a kommentszekciót

Minden más foci
2025.01.14. 14:28

Itt a végeredmény: Gulyás Michelle és a férfi párbajtőr-válogatott kapta a legtöbb pontot, Milák csak a harmadik az Év Sportolója-választáson

Egyéb egyéni
2025.01.14. 12:18

M4 Sport – Az Év Sportolója Gála: „A magyarok megríkatták Bölönit”

Egyéb egyéni
2025.01.14. 11:53

Bölöni László átvette az MSÚSZ életműdíját

Minden más foci
2025.01.13. 22:36

Kós Hubert, Márton Viviana és Csoboth Kevin is külföldről jön az Év Sportolója 2024 Gálára

Egyéb egyéni
2025.01.11. 15:03

A Kozma utcai temetőben búcsúztatják Keleti Ágnest

Egyéb egyéni
2025.01.07. 11:45

NS-jótékonyság: újabb ereklyére lehet licitálni Ónodi Henrietta segítésére

Torna
2024.12.30. 09:21

Sulyok Tamás az Év Sportolója Gála fővédnöke

Egyéb egyéni
2024.12.20. 14:54
Ezek is érdekelhetik