Evezés: Pétervári-Molnár és Gadányi nyerte a rangsorolót

MTI/H. D.MTI/H. D.
Vágólapra másolva!
2021.02.19. 10:38
null
A magyar evezősök még nem szereztek kvótát a tokiói olimpiára (Fotó: Laczkó Izabella/Dunaújvárosi Hírlap)
A férfiaknál Pétervári-Molnár Bendegúz, a nőknél Gadányi Zoltána nyerte az evezősök rangsorolóját a magyar válogatott keret meghívásos, törökországi edzőtáborában – írja az MTI.

 

A férfiaknál a riói olimpikon Pétervári-Molnár a szövetség közösségi oldalának tájékoztatása szerint egyéni csúcsát beállítva magabiztosan előzte meg Szabó Mártont, a könnyűsúlyú mezőnyben nemzetközi szinten is meghatározónak számító Galambos Pétert, valamint Ács Kristófot.

A nőknél Gadányi szoros küzdelemben utasította maga mögé Horváth Kittit, Preil Vivient és Krémer Esztert. Utóbbi mezőnyből hiányzott a könnyűsúlyú magyar bajnok Polivka Dóra, aki deréksérüléssel bajlódik, és csak később tud bizonyítani, továbbá az egy évvel ezelőtti hazai válogatón normálsúlyban győztes Bertus Kitti, ő kisebb térdműtétje miatt el sem utazhatott az edzőtáborba.

Molnár Dezső szövetségi kapitány elmondta: a felkészülési tervben meghatározott minimum szintet tizenegy evezősnek sikerült teljesítenie a rangsorolón, amelyen ideális időjárási körülmények között, gyorsak voltak a versenyzők.

A január 25-től – egyhetes megszakítással – február 28-ig tartó törökországi edzőtáborban a meghívásos válogató első körében, a rangsorolón a normál- és könnyűsúlyúak egy mezőnyben indultak. A pénteken (ma) kezdődő második körben viszont a hagyományos beosztás szerinti viadalok kezdődnek Köycegizben: nemenként és súlycsoportonként egypárevezősben.

A küzdelem a március 21-i, hazai válogatóért zajlik, amelyen az edzőtáborba meghívottak közül már csak az elsők állhatnak rajthoz az adott versenyszámban. A szakemberek a törökországi edzőtáborban elért eredmények ismeretében állítanak majd össze további egységeket. Vasárnaptól így a csapattesztek kezdődnek kétpárevezősben, kormányos nélküli kettesben és négypárevezősben.

Az európai ötkarikás pótkvalifikációs versenyt, valamint az Európa-bajnokságot április elején az olaszországi Varesében rendezik. A magyar evezősök még nem szereztek kvótát a tokiói olimpiára. A 2016-os, riói játékokon két egységet indíthattak – férfi egypárt és kettest –, mindkettő a pótkvalifikációs viadalon szerzett indulási jogot.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Bácskai Máté és Gadányi Zoltána nyert a normálsúlyúaknál az evezős ergométeres ob-n

Egyéb egyéni
2025.02.22. 16:30

A kilencven éve elhunyt Manno Miltiadesra emlékeztek

Egyéb egyéni
2025.02.17. 13:57

Két szövetségi kapitányt választottak meg az evezősöknél

Egyéb egyéni
2025.02.13. 13:25

Versenyzői ranglistát vezetnek be a hazai evezésben

Egyéb egyéni
2025.02.07. 13:13

Simon Béla: Azt kívánom a jövő evezőseinek, hogy szárnyaljanak túl minket

Kajak-kenu
2025.02.07. 10:14

Megszakította rekordkísérletét a Havasi, Szabó óceánátevezős páros

Egyéb egyéni
2025.01.28. 18:17

Szabó Bence Bécsben, Furkó Kálmán pedig a hazai evezésben vállalt munkát visszavonulása után

Egyéb egyéni
2025.01.24. 14:25

Az evezős Galambos Péter a nemzetközi porondtól elköszönt, de a sporttól nem

Egyéb egyéni
2025.01.20. 09:46
Ezek is érdekelhetik