Doppingügy: gyanúba keveredett az észtek kétszeres vb-győztes birkózója

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.02.18. 12:02
null
Heiki Nabi úgy érzi, a pályafutása és a becsülete a tét (Fotó: AFP)
Doppinggyanúba keveredett Heiki Nabi, az észtek olimpiai ezüstérmes és kétszeres világbajnok birkózója, akinek versenyzői engedélyét emiatt felfüggesztették – számolt be a Magyar Távirati Iroda.

 

 

Az MTI felidézi, a 35 éves nehézsúlyú kötöttfogású birkózó szervezetében januárban a tiltott listán szereplő, izomnövekedést serkentő letrozol nyomaira bukkantak. A versenyző a csütörtöki sajtótájékoztatóján visszautasította a vádakat, és jelezte, hogy kéri a második teszt, az úgynevezett B-próba elvégzését. Hangsúlyozta, tudatosan sohasem szedett doppingszert.

„A pályafutásom, a becsületem a tét. Bizonyítani akarom, hogy nem vagyok bűnös" – fogalmazott az MTI által idézett Nabi, aki a 2012-es londoni olimpián lett második a 120 kilogrammos súlycsoportban, míg 2006-ban a 96, 2013-ban, Budapesten a 120 kilósok között volt vb-aranyérmes.

Legfrissebb hírek

Birkózás: Oroszország sportminisztere meglátogatta a KIMBA-t

Egyéb egyéni
2025.05.19. 16:28

Szőke Alex: Ott vagyok az öt legjobb között!

Birkózás
2025.05.19. 08:53

Főleg papírforma eredmények születtek a női birkózó-bajnokságon

Birkózás
2025.05.18. 15:58

Vitek Dárius: A zoknimat sem tudtam felvenni

Birkózás
2025.05.09. 16:10

Birkózás: megkapta tízéves ezüstérmét Papp Bertalan

Birkózás
2025.05.09. 14:49

Két évig nem birkózhat az olimpiai ezüstérmes Kadzsaja

Birkózás
2025.05.09. 13:10

Birkózás: Végh Richárd nagy álma a következő olimpia

Birkózás
2025.05.08. 08:59

Orosz–amerikai birkózótalálkozó lehet júliusban

Birkózás
2025.05.03. 14:00
Ezek is érdekelhetik