Birkózás: 97 kilogrammban háziversenyen át vezet az út Tokióba

MTI/V. J.MTI/V. J.
Vágólapra másolva!
2021.02.10. 15:40
null
Sike András csapata már túl van az alapozáson (Fotó: Török Attila)
A hétvégén nemzetközi kötöttfogású birkózó edzőtábor veszi kezdetét Tatán, ahol szombaton, „felvezetésként” 140 indulót felvonultató rangos versenyt rendeznek, melyen eldől, ki indulhat 97 kilogrammban március közepén a budapesti európai olimpiai kvalifikációs viadalon – írja az MTI.

 

Sike András szövetségi kapitány az MTI-nek szerdán elmondta, hogy a múlt héten zárta le a csapat a hathetes alapozását, amely után ezen a héten mindenki a klubjában készül, hogy hétvégétől folytatódjon

„Tavaly novemberben komolyan érintette a csapatot a koronavírus-járvány, sokan átestek a fertőzésen, a többség tünetmentesen, de volt, akit keményebben megviselt” – mondta a szakember, hozzátéve, hogy az alapozás december 28-i rajtjára már mindenki egészséges volt, és a hat hét jól sikerült.

A jelenlegi helyzetben a januárra és februárra tervezett nemzetközi viadalok elmaradtak, így a magyarországi lehetőséggel nagyon sokan élni szeretnének. Ennek köszönhető, hogy 15-16 ország jelezte részvételét. Így a viadal kifejezetten erős lesz, ahogy az azt követő edzőtáborban is komoly ellenfelekkel lehet majd közösen készülni.

A közeljövő legfontosabb állomása a BOK Csarnokban március 18. és 21. között sorra kerülő kontinentális kvalifikációs viadal, melyen a hat kötöttfogású súlycsoportból négyben lesz hazai érdekelt, a Lőrincz-testvérek, Tamás (77 kg) és Viktor (87 kg) ugyanis már a 2019-es világbajnokságon biztosították helyüket a tokiói olimpiára.

A csapatösszeállításnál egy kérdőjel maradt még Sike András számára, a 97 kilogramm. Itt a vb-győztes Kiss Balázs, az U23-as vb-aranyérmes Szilvássy Erik és a decemberi, belgrádi világkupán második Szőke Alex verseng a helyért, de a kadet-vb ezüstérmes Érsek Róbert is okozhat meglepetést.
A kapitány elmondta, hogy a mostani válogató csak a budapesti versenyre szól, azaz, ha a BOK Csarnokban nem sikerül kvótát szerezni 97 kilóban, akkor a májusi, szófiai világkvalifikációs versenyen nem feltétlenül ugyanaz indul.

A többi kategóriában egyértelműnek tűnik a helyzet, 60 kilogrammban az Európa-játékokon második Torba Erik, 67-ben az egy súllyal feljebb világ- és Európa-bajnok Korpási Bálint, 130 kilóban pedig Varga Ádám lép majd szőnyegre Budapesten. Utóbbival kapcsolatban érdekesség, hogy a riói játékokat megelőzően a szerbiai kontinentális kvalifikációs versenyen ő harcolta ki a kvótát 98 kilogrammban, ám a válogatón később elbukott Kiss Balázzsal szemben, így nem utazhatott a játékokra.

„Korpási Bálint jól áll a súlyával, de most van egy kisebb vállsérülése, amit remélem, hogy ezen és a jövő héten sikerül kikezelni, utána pedig újra csatlakozhat majd hozzánk. A szombati versenyen azonban nem tud birkózni” – adott tájékoztatást a kapitány Korpásiról, aki annak érdekében vállalta a fogyást, hogy – karrierje során először – kiharcolja az olimpiai indulás lehetőségét.

A szakvezető azt is elmondta, hogy a válogatott végig Magyarországon edz majd, de néhányan, akik nem szerepelnek a kvótaszerző versenyen, részt vesznek március elején a római rangsorversenyen.

Legfrissebb hírek

Lévai Zoltán: Kő-papír-ollózhattunk volna Leventével a 77 kilóért

Birkózás
19 órája

Fókusz: repültek a szőnyegen

Képes Sport
2025.07.27. 18:25

Birkózás a békéért: 6–4-re verték az oroszok az amerikaiakat a KIMBA-n

Birkózás
2025.07.22. 09:16

Bácsi Péter: Házigazdái lehetünk a legnívósabb UWW-rangsorversenynek

Birkózás
2025.07.22. 09:04

Két-két kötöttfogású ezüst- és bronzérem a budapesti UWW-rangsorverseny záró napján

Birkózás
2025.07.20. 20:05

Losonczi, Szabados és Vitek ezüstérmes az UWW-rangsorversenyen

Birkózás
2025.07.19. 20:18

Bognár Erika megnyerte a Polyák Imre–Varga János-emlékversenyt!

Birkózás
2025.07.18. 19:57

„Mégsem kilencven!” – Sike András hatvanéves

Birkózás
2025.07.18. 07:50
Ezek is érdekelhetik