Erősport: egy ponton múlt, de összejött a címvédés a crossover téli ob-n

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.01.31. 18:43
null
Mészáros Dávid nyerte a székesfehérvári crossover téli ob-t (Fotó: Prémium Média & Sport Management)
Végletekig kiélezett versenyfutásban Mészáros Dávid nyerte a Közép-Európai Erősember-szövetség (CESA) szervezésében megrendezett CESA crossover téli országos bajnokságot. A sárosdi sportoló az utolsó versenyszámban előzte meg az aranyról csupán egy ponttal lemaradó Vízi Györgyöt. A masters-kategóriában Mounier Stephane bizonyult a legjobbnak.

 

 

„Különleges élmény volt a tavalyi győzelmem is és ez is. Akkor kicsit simábban jött össze, de nem tudnám azt mondani, hogy édesebb volt ez, vagy az – értékelt a Prémium Média & Sport Management számára a címét megvédő Mészáros Dávid.Pontosan tudtam, hogy az utolsó versenyszámban nyernem kell és még ez sem feltétlenül elég Vízi György barátom ellen. Előzetesen nem hittem volna, hogy a bothúzásban jó lehetek, nagyon örülök, hogy végül a szempontomból minden a lehető legjobban alakult.”

A bajnoki címről az utolsó szám mellett Mészáros kiegyensúlyozottsága döntött, az öt számból egyszer sem végzett a harmadiknál rosszabb helyen, ezzel szemben hiába volt Vízi két kategóriában is a legjobb (sziklalökés, láncoslengő), a kamionhúzásban elvesztegetett pontok (4. hely) megbosszulták magukat. A dobogó harmadik fokára a tatabányai Kiss Tibor állhatott fel.

Mészáros Dávid és a trófea (Fotó: Prémium Média & Sport Management)
Mészáros Dávid és a trófea (Fotó: Prémium Média & Sport Management)

„Tudtam, hogy kamionhúzásban erős lehetek és szerencsére azt első számként meg is nyertem. Ez jót tett az önbizalmamnak. Kellemes csalódás volt ez a verseny, mert a téli időszakban kevesebb, az erősport szempontjából fontos, speciális edzésre van lehetőségünk. Előzetesen nem éreztem azt, hogy ennyire jó formában lehetnék. Nagy köszönet jár a szervezőknek, mert színvonalas, jó mezőnyt és jó hangulatú versenyt hoztak össze” – tette hozzá Mészáros.

Székesfehérváron a 40 év felettiek a masters kategóriában is megmérettethették magukat. Itt a versenyen szervezőként és indulóként egyaránt jeleskedő Mounier Stephane zárt az élen 29 ponttal, míg a második a 24 pontot gyűjtő Szegi Attila lett.

„A crossover bajnoksággal már tavaly is az volt a célunk, hogy a versenyekben, ingerekben szegényebb téli időszakot is színesebbé tudjuk tenni, ez jelen körülmények között talán még fontosabb lett. A célunk továbbá az, hogy az erősember-versenyek legkülönfélébb számait, megmérettetéseit mixeljük, ebből is jött a név” – mondta a versenyt követően Mounier.

ERŐSPORT
CROSSOVER TÉLI OB
1. Mészáros Dávid, 24 pont
2. Vízi György, 23
3. Kiss Tibor, 20
4. Zsilák Szilvester, 10
5. Darázs Sándor, 8
6. Varga Petes Dániel, 7

Masters
1. Mounier Stephane, 29 pont
2. Szegi Attila, 24
3. Németh Gábor, 16
4. Juhász Csaba, 12
5. Franyó Róbert, 12
6. Dávid János, 11

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik