Darts-vb: Úgy érzem, hogy cserbenhagytam magamat – Van Gerwen

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2021.01.02. 14:22
null
Michael van Gerwen úgy érzi, hogy cserben hagyta magát (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, Dave Chisnall 5:0-ra legyőzte a világelső Michael van Gerwent pénteken, a londoni PDC-világbajnokság negyeddöntőjében. A mérkőzés után az elődöntőbe jutó angol és a háromszoros világbajnok holland is nyilatkozott.

Dave Chisnall 107.34 pontos körátlaggal rukkolt elő a torna első kiemeltje, egyben világelső Michael van Gerwen ellen, így bejutott az elődöntőbe. A holland csalódottan értékelt.

„Előre tudtam, hogy nehéz meccs vár rám, mert amikor Dave formába lendül, akkor nagyon keményen kell dolgoznod, hogy legyőzd őt, ezúttal nem sikerült. Cserben hagytam magamat, ezért nagyon csalódott vagyok. Át kell értékelnem ezt a vereséget a következő napokban” – mondta a háromszoros világbajnok Van Gerwen.

Dave Chisnall ennél érthető okokból jóval boldogabban nyilatkozott a győzelmét követően.

 

„Büszke vagyok magamra. Az elmúlt három-négy hétben már jól ment a játék, szerencsére ez ezúttal sem volt másképp. Amikor péntek reggel felébredtem, magabiztosnak éreztem magamat. Michael nem nyújtotta a legjobbját, sokszor dobott a tripla mező fölé” – értékelt az elődöntőbe jutó Chisnall.

 

DARTS
PDC-VILÁGBAJNOKSÁG, 14. NAP
NEGYEDDÖNTŐ
Gerwyn Price (walesi, 3.) (96.36)
–Daryl Gurney (északír, 11.) (96.25) 5:4
Michael van Gerwen (holland, 1.) (98.29)–Dave Chisnall (angol, 8.) (107.34) 0:5
Krysztof Ratajski (lengyel, 15.) (97.58)–Stephen Bunting (angol, 26.) (101.01) 3:5
Gary Anderson (skót, 13.) (101.07)–Dirk van Duijvenbode (holland) (94.29) 5:1

A SZOMBATI ELŐDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Stephen Bunting (angol, 26.)–Gerwyn Price (walesi, 3.)
Dave Chisnall (angol, 8.)–Gary Anderson (skót, 13.)

Legfrissebb hírek

Humphries örülhetett Exeterben a darts Premier League 4. állomásán

Egyéb egyéni
2025.02.28. 00:13

Van Gerwen visszavágott Littlernek, de Humphries nyerte a darts Premier League belfasti állomását

Egyéb egyéni
2025.02.07. 00:06

Az életkor csak egy szám – a 17 éves dartsvilágbajnok Luke Littler bizonyította rátermettségét

Egyéb egyéni
2025.01.04. 20:32

„El sem hiszem! Akár vége is lehetne az évnek, a legfontosabb cím már az enyém...” – Luke Littler a darts-vb megnyerését követően

Egyéb egyéni
2025.01.04. 10:17

Ez nagyon sima volt: Luke Littler minden idők legfiatalabb dartsvilágbajnoka lett!

Egyéb egyéni
2025.01.03. 20:43

Littler tanult a tavalyi döntőből, Van Gerwen a tapasztaltságában bízik

Egyéb egyéni
2025.01.03. 10:38

Van Gerwen és Littler is fölényes győzelemmel jutott a vb-döntőbe

Egyéb egyéni
2025.01.02. 23:53

Littler lesz Bunting ellenfele a darts-vb elődöntőjében

Egyéb egyéni
2025.01.01. 23:43
Ezek is érdekelhetik