Wesselényi Miklós, a reformkor sporthőse

HOLMÁR ZOLTÁNHOLMÁR ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2020.12.03. 11:51
null
Az árvízi hajós domborműve, Holló Barnabás alkotása (1905) (Forrás: Forrás: MaNDA)<br />
Magyarországon a reformkor a változások korszakát jelentette, amely megmutatkozott a kultúra, a nyelv, a politika, a tudományok, valamint a sport terén is. Pedig az 1820-as és 1830-as években a sportolás még nem tartozott az emberek hétköznapjaihoz, azonban báró Wesselényi Miklós a kortársaival ellentétben bokszolt, úszott, evezett, teniszezett, lovagolt, vívott és céllövészetben is jeleskedett. Napjaink öttusázói és tízpróbázói is megirigyelhetnék a 170 éve elhunyt, sokoldalú erdélyi nemesember teljesítményét.



Wesselényi Miklós 1796. december 30-án született a Szilágy vármegyei Zsibón, Wesselényi Miklós és Cserey Heléna tizedik gyermekeként. Születésekor azonban hat fivére és három nővére már nem volt életben, ennek ellenére édesapja, a „zsibói bölény” korán megedzette egyetlen fia testét, hozzászoktatta a hideghez, meleghez, szomjúsághoz, koplaláshoz. Emellett a kis Wesselényinél napirenden volt a gyaloglás, a hosszú távú futás, a birkózás és a lovaglás. A legenda szerint, amikor a hatéves Miklós az egyik ágaskodó lótól megijedt, apja az állat hátára tette, majd ostorával a lóra csapott és megjegyezte:  „Egy Wesselényinek félni nem szabad!” A felkantározatlan ló megvadulva vágtatott el a fiúval, aki megragadta a sörényét, és szerencsésen megúszta a kalandot. Sőt, a lovaglás iránti vágy is megmaradt benne, hiszen később gróf Széchenyi István mellett ő lett az egyik vezéralakja a hazai lótenyésztésnek. A család hatalmas ménesét még a báró nagyapja alapította, az unoka pedig az 1820-as évekre már angol telivéreket is hozatott, s az 1827. június 6-án megrendezett első magyarországi lóversenyt Al-Borak nevű lova nyerte meg.

Az öbölátúszás emléktáblája (Forrás: Balatontipp.hu)
Az öbölátúszás emléktáblája (Forrás: Balatontipp.hu)

A báró 1820-ban életre szóló barátságot kötött gróf Széchenyi Istvánnal, akivel elhatározták, elutaznak Nyugat-Európába, hogy kifürkésszék, miért tartanak az ottani országok gazdaságilag és kulturális szempontból előrébb a kelet-európai államoknál. 1822-ben Angliába utaztak, ahol nemcsak a gazdasági és technikai vívmányok, hanem a test nevelése iránt is nagy érdeklődést mutattak. Itt ismerkedett meg a két magyar nemes az evezéssel, amelyből igazán Széchenyi tudott profitálni. Sőt, miután később a gróf hazatért, rendelt magának egy csónakot és 1827-ben két angol barátjával együtt átevezett Bécsből Pozsonyba. A labdajátékkal – vagyis a tenisszel – szintén Angliában ismerkedtek meg, s ebben a sportágban is Széchenyi tűnt jobbnak. Erről tanúskodik Wesselényi feljegyzése is:      „Együtt mentük el a Ball-Hausba. Megvallom, eddig ezen igen szép, s nagyon egészséges játékról tiszta ideám se volt. Széchenyi jól játszik.”

A nagy testi erőt igénylő sportágban, az ökölvívásban azonban már Wesselényi kerekedett felül. 1822. július 2-án Londonban találkozott először „Gentleman” John Jackson egykori nehézsúlyú angol ökölvívóval. Az erdélyi báró két héttel később, július 16-án ismét együtt vacsorázott Jacksonnal, s annak ellenére, hogy csak hajnali négy órakor tértek haza, már aznap ringbe léptek első közös edzésükhöz. Tíz nap múlva ismét kötelek közé lépett a két úriember, majd augusztus 10-én még egyszer bokszoltak egymással. Bár nem tudjuk, hogy a báró a megszerzett tudást továbbadta-e, vagy ő maga hasznosította-e valaha, az mégis biztos: ő volt az első magyar ökölvívó.

Wesselényi Miklós (1796–1850), Franz Eybl litográfiája (Forrás: Wikipédia)
Wesselényi Miklós (1796–1850), Franz Eybl litográfiája (Forrás: Wikipédia)


1822. augusztus 11-én a két magyar nemes elutazott Londonból Doverbe, ahonnan Széchenyi továbbment Calais-ba, míg Wesselényi maradt, és kétszer is kipróbálta magát a vízi sportban – egy alkalommal evezett, később úszott is a tengerben. Mint több más sportág, az úszás hazai terjesztésében is Széchenyinek és Wesselényinek volt hatalmas érdeme. A gróf inkább a dunai úszást részesítette előnyben, a báró a Balaton vizét népszerűsítette. 1836. augusztus 15-én, az akkor 39 éves Wesselényi elsőként úszta át a Balatont Füred és Tihany között. Hozzávetőleg négy órán át úszott, s amikor visszaérkezett a füredi mólóra, az arra járók tapsviharral fogadták. Wesselényi emberfeletti teljesítményére a füredi kikötőnél elhelyezett márványtábla emlékezteti az utókort, s 1992 óta az ő tiszteletére rendezik meg az öbölátúszást.

A vívásban is halhatatlan érdemeket szerzett. A báró révén 1824-ben Erdélyben megalakult a Kolozsvári Viadal Iskola, míg 1825-ben Széchenyivel együtt alapították meg a Pesti Nemzeti Vívó Intézetet. Feljegyezték róla azt is, hogy 1829. március 29-én, Pesten, Keglevich Sándor vívótermében megszakítás nélkül 24 asszót vívott, ráadásul váltott ellenfelekkel! 1836 áprilisában pedig élete legnagyobb párbaját vívta a császári haderő legkiválóbb vívójával, Otto Wurmbrandt lovaskapitánnyal. A lovassági kardokkal vívott hosszú és kiegyenlített küzdelemben a felek sokáig nem bírtak egymással, majd váratlanul Wurmbrandt egy nagy vágást ejtett Wesselényi nyakán, aki azonban nem adta fel a küzdelmet. A báróból felszabadult az őserő és akkora csapást mért ellenfelére, hogy az bár ki tudta védeni, a kardja markolata mégsem tudta felfogni a vágást, s a császári tiszt négy ujját tőből lemetszette. Wurmbrandt harcképtelenné vált, a párbajt Wesselényi győzelmével befejezettnek nyilvánították. Az osztrák sajnos megnyomorodott és ki kellett lépnie a hadseregből. Később anyagi gondokkal is küzdött, de a lovagias erdélyi báró felajánlott neki egy állást a zsibói uradalomban.

A birkózás iránt szintén nagy érdeklődést mutatott Wesselényi – amikor az 1830-as években Jean Dupuis francia birkózómester Pozsonyba érkezett, hogy bemutató mérkőzést tartson, az országgyűlés szünetében a báró rohant megtekinteni az összecsapást. Naplójában feljegyezte, hogy Dupuis egy Leida nevű női ellenféllel küzdött, akit játszva terített hátra. Ennek hatására a báró egy ajánlólevéllel Pestre küldte, hogy minél szélesebb körben terjessze ezt a rendkívüli sportágat. Dupuis később több ellenféllel is összemérte az erejét; 1846-ban legyőzte Walter János pesti mészárost, Telitsch Ferenc dunai matrózt, valamint Krosso (Herkules) Henrik porosz díjbirkózót is. Bár fél évszázad telt el, mire meghonosodott hazánkban a sportág, Wesselényi ebben is megelőzte korát.

Az első pesti lóverseny 1827-ben (Forrás: Wikipédia)
Az első pesti lóverseny 1827-ben (Forrás: Wikipédia)


A Balítéletekről című művében a gyaloglásról is leírta gondolatait: „A falusi nemesség is többnyire kocsin jár, s inkább rossz gebékkel mász a nagy sárban, hogysem könnyűszerrel lóháton utazzon. Gyaloglással már épen kevés fárasztja magát, kivált nemes ember, de szintén szégyennek is tartják; pedig igazán felvéve nyomorék az, ki jól járni nem tud; ha valaki közülünk egy-két stációt gyalogol, már bámulják, híre van; pedig a legnyomorultabb paraszt gyermek is tud annyit, sőt többet is.”   Ő maga is szenvedélyes gyalogló volt, kirándulásai során bebarangolta Erdélynek a szülő- és lakóhelyéhez, Zsibóhoz közeli tájait, síkságait, hegyeit és völgyeit.

Wesselényi az erősportokon kívül a céllövészetben is jeleskedett. Ujfalvy Sándor emlékirataiban olvasható, hogy Wesselényi zsibói vívótermében és erkélyén állandó napirenden szerepelt a „pisztolyászat”. Egyszer a házigazda barátjának, Kendeffy Ádámnak az ujjai között tartott tallérokat találta telibe pisztolyával. Feljegyezték azt is az erdélyi nemesről, hogy „a testi gyakorlatok között a lövésre a legtöbb időt fordította. Lefekvés után ágyában hosszan olvasott ezután két viaszgyertyát a szemben levő szögletre tétetvén, pisztolyaival egyes golyóval lőtte ki. Napi foglalatosságait rendesen e műtéttel végezvén.”

Közben Wesselényi politikai programadása folyamatosan a bécsi udvar nemtetszését váltotta ki. Elhatározták, hogy perbe fogják és elítélik. A szatmári megyegyűlésen elmondott beszédéért „felségsértés” címén pert indítottak ellene. Ekkor még ő sem gondolta, hogy az evezésben szerzett tapasztalatait végül emberéletek megmentésében fogja kamatoztatni. Már folyt az eljárás, amikor 1838 márciusában Pestet elöntötte a Duna, s az árvíz közepette a báró félelmet nem ismerve mentette ki csónakjával a szerencsétlen polgárokat a vízben álló épületekből és a jeges folyóból. Szüksége volt a nagy erejére, több embert is kiemelt a vízből, azonban Hozd-alám nevű kedvenc lovát nem sikerült megmentenie. Az egész ország háláját kiérdemelve, hősies magatartásáért kapta meg az „árvízi hajós” nevet.

John Jackson boksziskolája
John Jackson boksziskolája


Hősiessége ellenére is többévi börtönre ítélték, és a szemét is súlyos betegség, idegsorvadás támadta meg. Barátai közbenjárására és szembajára való tekintettel, a büntetéstől eltekintettek és engedélyt kapott, hogy egy morvaországi fürdőhelyen gyógykezeltesse magát. Szeme világát azonban nem tudta visszanyerni, s hamarosan teljesen megvakult. Az 1840. évi amnesztiával térhetett haza Zsibóra, de ettől kezdve már nem vett részt aktívan a politikában. 1850. április 21-én hunyt el 53 éves korában.

(Cikkünk szerzője, dr. Holmár Zoltán, az 1993-ban létrehozott nyíregyházi Kállay Gyűjtemény történésze.)

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2020. november 28-i lapszámában jelent meg.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik