Vívás: Tudni kell elengedni a negatív gondolatokat – Szilágyi

– Két nap, két verseny, nem mellesleg két arany, de nem világkupa-viadalon, hanem a Magyar Kupa első fordulójában. Úgy vágott neki a hétvégének, hogy végre vív egy jót?
– Ennél azért kicsit többre vágytam, még ha tudtam is, ez nem nemzetközi viadal lesz – mert legyen bármilyen is a téthelyzet, másféle lelki- és idegállapotban vívunk, mint edzésen, ráadásul hiányzott már az a bizsergető érzés is, amelyet csak verseny előtt érez az ember.

– Mennyire volt fontos, hogy akciódúsan vívjon, hogy amit elhatározott egy-egy támadás előtt, azt pontosan végre is hajtsa?
– A legfontosabb az volt, hogy jól koncentráljak, ami sikerült is: tusról tusra átgondoltam mindent, amikor szükséges volt, képes voltam rendezni a gondolataimat. Az akciókészletem nagyjából olyan volt, mint korábban, csak persze kevésbé voltam pontos, kevésbé éreztem a távolságot, a ritmust, de ez így, ilyen hosszú kihagyás után természetes is.

– Vajon mennyi időbe telik, amíg visszajön minden, amikor már elmondhatja, nem érzi a leállást?
– Velem sem fordult még elő olyan, hogy hónapokat kihagytam, így csak érzéseim vannak: bízom benne, hogy ez a három hazai verseny, amelyből az egyiket már magunk mögött is tudhatjuk, felkészít rá, hogy jövőre a világkupaversenyeken már olyan vívással léphessek pástra, amilyet megszoktak tőlem, és amilyet én is elvárok magamtól.

– Egy hazai versenyen mindenki azt várja egy kétszeres olimpiai bajnoktól, hogy győz. Nem félti a nimbuszát ilyenkor, nincsenek olyan gondolatai, hogy csak nehogy kikapjak egy fiataltól?
– Ezek elkerülhetetlen gondolatok, csakhogy én nem ezekre helyezem a fókuszt. Nem fogom bántani magam amiatt, hogy ez eszembe jut, mert természetes emberi érzés – de ha jön egy ilyen gondolat, próbálom elhessegetni. Tudni kell ezt kezelni, tudni kell elengedni a negatív gondolatokat.

– Talán az elengedés a legnehezebb. Ezzel a képességgel vajon születik az ember vagy tanulható?
– Hosszú évek munkája van benne az én esetemben is. Szerintem minden képesség fejleszthető, ugyanakkor az is igaz, jó, ha eleve benne van az emberben egyfajta rátermettség.

– Nehéz helyzetben van most mindenki, a bajnokaink is, hiszen az egyéni sportágakban alig-alig rendeznek versenyeket. Egy élsportoló hogyan tudja ilyenkor motiválni magát?
– A sport az a terület, ahová menekülni tudunk, a sport az, ami kicsit ki tud rántani minket a megszokott környezetből, úgy is mondhatnám, a való életből. Én már csak azért sem vettem vissza az edzésekből, hogy meglegyen ez a menekülési útvonal, s nem mellesleg a sok gyakorlás majdnem olyanná teszi a hétköznapjaimat, mintha nem lenne járvány – ugyanezt adta meg nekem ez a hétvégi Magyar Kupa-forduló is. Emellett természetesen nagyon motivál az is, hogy újra ott lehessek a nemzetközi pástokon és az olimpián is.

– Sportolói berkekben milyen híreket hall az olimpia megrendezése kapcsán?
– Nem hallgatok semmilyen pletykára, a sportolók között valaki mindig tud valamit, amit a másik nem, én nem ezekre a szóbeszédekre alapozom a felkészülésemet. Arról, hogy lesz olimpia, tudomásom szerint nem születik már döntés, mert olimpia lesz – hogy miként és milyen körülmények között, nézők előtt vagyok szurkolók nélkül, az később derül ki. A hivatalos információkra figyelek, hiszen tudnunk kell mindent, ami miatt más lesz ez az olimpia, mint a korábbiak.

– Mentálisan is fel kell készülni rá.
– Én éppen ebben vagyok jó. Szeretem az olyan helyzeteket, amelyek sokakat kizökkentenek, mégis helyt kell állni. Jó példa erre az idei utolsó vk-verseny, hiszen annak helyszíne háromszor is megváltozott, egy héttel előtte tudtuk meg, hogy Luxemburg a házigazda – ott nyertem, és szerintem azért is, mert mentálisan én bírtam a legjobban az állandóan változó helyzetet. De ilyen volt ez a hétvégi válogató is, hiszen így, hogy nem vagyunk még csúcsformában, az kapott igazán nagy hangsúlyt, ki tud jobban koncentrálni. Az pedig, hogy kiemelt figyelmet fordítunk a mentális felkészülésemre, eddig is köztudott volt, a tokiói körülményekre is fel fogok készülni.

– Talán szépen lassan beindul a versenyszezon, és ahogy mondta, az edzései számát sem csökkentette. Ez azt is jelenti, hogy nagyjából ugyanolyanok már a hétköznapjai, mint voltak a járvány előtt?
– Hasonlóak. Kicsit több energiám van mással is foglalkozni, jut időm egy-két hobbira is, például franciát tanulok heti háromszor.

– És hogy megy?
– Rosszul. Bár a gimnáziumban tanultam franciául, gyakorlatilag a nulláról kezdtem az egészet.

– Mi lebeg a szeme előtt? Az, hogy a másnapi edzés jól menjen, hogy kezdődjön el a nemzetközi versenyszezon vagy már Tokió?
– A napi ritmus nagyon fontos, a két edzés jó keretet is ad a napjaimnak, ráadásul minden edzésnek megvan a maga célja. Például az, hogy szinten tartsam a vívásomat, hogy erőnlétileg minél jobb állapotba kerüljek, ugyanakkor megóvjam magam a sérülésektől. Ezek mellett nem marad más hátra, mint várni az első nemzetközi versenyre.