Manapság is rendszeresen tornázik a 85 éves Kertész Alice

– Aliz vagy Alice?
– A születési anyakönyvi kivonatomban is Alice szerepel, ám az ötvenes években egy újságíró Aliznak írta a nevemet. A miértre azt válaszolta, Alice francia eredetű név, s nekem is jobb, ha Aliznak írja – válaszolta a ma 85 éves Kertész Alice.

– Az e-mail címében szerepel az 1956-os évszám. Az olimpiai bajnoki címre utal?
– Arra, hogy 1956 jó évem volt. Az aranyérem ugyan nagyon szép emlék az életemben, de a legszebb a lányom születése.

– Tizenkilenc évesen világbajnok lett Rómában a kéziszercsapattal. Mennyire volt nehéz bekerülni 1954-ben az együttesbe? Ön volt a legfiatalabb.
– Nem voltak nehézségeim. Tény, hogy a legfiatalabb voltam, Keleti Ágnes, Köteles Erzsébet, Tass Olga, Korondi Margit is idősebb volt nálam, még Bodó Andrea is egy esztendővel. Nem nyomott a tét, egyáltalán nem voltam eredménycentrikus sportoló. Ha ezt a csapat tudta volna... Miután Rómában nyertünk, örömömben futottam négyszáz métert, mert a versenyt szabadtéren rendezték, egy futópályával körülvéve.

– Herpich Rezsőnével, a válogatott trénerével milyen volt a viszonya?
– Vali néni rengeteget tudott a szakmáról, de gonosz nő volt. A sikert hajhászta, ezért hajtott minket is. Tulajdonképpen önzőségből. De el kell ismernem, remek diplomata volt, kiváló kapcsolatokkal. Azt is remekül megmagyarázta a melbourne-i olimpián, hogy a nemzeti színű szalagok mellett Tass Olga miért szivárvány színűvel adja elő a gyakorlatot. Valami olyasmit mondott, hogy a szivárvány a remény jelképe, a jobb világ eljövetelébe vetett hit kifejezője.

– Nem nehezteltek Tass Olgára, hogy a szőnyegre lépés előtt egy nappal elvesztette a nemzeti színű szalagját?
– Én most is azt mondom, nem Olga vesztette el a szalagot, hanem ellopták, hogy ne tudjunk kiállni.

– Az ön szereplése sokáig kétséges volt, a melbourne-i elutazás előtt a csehszlovákiai Nymburkban megsérült a könyöke.
– Gipszbe is kellett tenni. Tartaléknak vittek ki Ausztráliába, nem számítottam rá, hogy pódiumra lépek. Igen ám, de a tartalék Nagy Márta nem tudta jól a kéziszergyakorlatot, és Vali néni úgy döntött, nekem kell beszállnom. A római vébécímünk jelezte, kéziszerrel megverhetjük a szovjeteket, az összetett csapatversenyben nem. Csakhogy én csupán reprezentáltam Melbourne-ben a kinti magyarokkal. Nem lehetett visszautasítani a túláradó szeretetet, amivel fogadták a forradalomból érkező sportolókat. Állandóan meghívásokon vettem részt, fel is szedtem öt-hat kilót. Levették a gipszet, elkezdtem mozogni, ám az akkori szabályok szerint nem lehettem volna ott a csapatgyakorlaton, ha nem indulok a szerenkénti versenyen.

– Hogyan ment a szerenkéntiben?
– Sehogy! A rengeteg edzéskihagyás után szinte semmi sem sikerült. A felemás korláton Tass Olgával holtversenyben elért hatodik helyezésemmel vagyok hellyel-közzel elégedett. Ha minden összejön, talán dobogós lehettem volna. De abban a fizikai állapotban nem csináltam meg az egyik kedvenc elememet, hogy az alsó karfáról a felsőre fogok. Nem kockáztattam meg, hogy leessek a szerről.

– Milánóig együtt utazott a hazatérőkkel, onnan viszont csak akkor jött Budapestre, miután szüleivel – akikről azt a hírt kapta, hogy nem élnek – beszélt telefonon. Ilyen erős volt a kötődése?
– Pontosan. Megvolt az állásom Olaszországban, edzőként dolgoztam volna tovább. De amint kiderült, hogy életben vannak a szüleim, hazatértem, maradtam, segítettem őket, mert semmijük sem volt.

– Mennyi pénzt kapott az olimpiai aranyéremért?
– Két fotelt és egy kanapét tudtam belőle vásárolni, de asztalt már nem. A világbajnoki címért egy lyukas fillért sem kaptunk. Viszont az edzőtáborokban olyan élelmiszerekhez jutottunk hozzá, amelyekhez az átlagemberek nem.

– Három hónappal az 1960-as olimpia előtt kikerült a csapatból. Miért?
– Mert egy válogatón Herpich Vali néni felemás korláton bemutatott gyakorlatomat lepontoztatta. Az is a gonoszságát bizonyítja, hogy kedvenc szeremen veretett meg. Az öltözőben felakasztottam a dresszemet, és azt mondtam: „Köszönöm. Többé nem jövök!” Aztán, már sokkal később, nem tagadta miért nem szeretett trénerként sem: „Te vagy az egyetlen edző, akitől félek!”

– Az, hogy Kutas István sportvezetővel afférja volt Tatán, mennyiben játszott közre a megítélésében?
– Finoman fejezte ki magát: napoztam és lek…zott. Nem voltam párttag, nem politizáltam, nyilván ez is közrejátszott abban, hogy néhány versenyre nem engedtek ki. Arra viszont büszke vagyok, hogy sohasem tudtak megalázni.

– Mire a legbüszkébb?
– A lányomra és az unokámra, szakmailag pedig arra, hogy egykori tanítványaim rendre felköszöntenek a név- és születésnapomon.

– Köteles Erzsébet, Tass Olga jóval kilencven év fölött hagyott itt minket, Keleti Ágnes a századik évében jár, Korondi Margit és Bodó Andrea nyolcvanöt fölött. Talán nem tapintatlan a kérdés: mi a hosszú élet titka?
– Erzsike és Olga szinte az utolsó leheletükig sportoltak, s én is mindennap tornázom.