Golf: a jó dolgokra várni kell! 233 torna után megvan Kokrak első győzelme!

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2020.10.19. 11:09
null
A tapasztalat kifizetődött Jason Kokrak számára (Fotó: AFP)
Az amerikai Jason Kokrak több mint tíz év és 232 verseny után először tudott győzni a profi golfozók legrangosabb sorozatában, a US PGA Touron – értesültünk a Magyar Távirati Irodától.

Az MTI beszámolója szerint a 35 éves játékos a 9.5 millió dollár összdíjazású CJ Kupán diadalmaskodott, melyet eredetileg Dél-Koreában rendeztek volna, ám a koronavírus-járvány miatt az MGM hotelek Las Vegas-i pályáján, a Shadow Creek Klubban került rá sor, ami Kokrak hazai pályájának nevezhető. A tapasztalt golfozó ugyanis az MGM nemzetközi hálózatának nagykövete, és rendszeresen játszik a 18 lyukas létesítményben, a tapasztalat pedig most aranyat ért a számára.

A távirati iroda kiemeli, a roppant erős mezőnyben kiélezett küzdelem végén dőlt el az első hely sorsa. A zárónapon Kokrak a szintén amerikai Xander Schauffelével vívott nagy harcot, 15 szakasz után azonos eredménnyel álltak, a végén azonban Kokrak nem hibázott, míg riválisa a 16. lyuknál rontott, ami eldöntötte a csatát.

Jason Kokrak karrierje első PGA-diadaláért 1.755 millió dollárt (546 millió forint) kapott, Schauffele pedig 1.053 millióval (327.5 millió forint) vigasztalódhatott – foglalta össze az MTI.

Legfrissebb hírek

Golf: Tiger Woods hét hónap után versenyez újra

Egyéb egyéni
2025.02.08. 08:52

Háztartási baleset érte a világelső golfozót, egy ideig nem játszhat

Egyéb egyéni
2024.12.28. 14:09

A PGA Tour párosa lesöpörte a LIV legjobbjait a Las Vegas-i golfmeccsen

Egyéb egyéni
2024.12.18. 12:13

6 sport, ami irreálisan magas költségekkel jár

Egyéb egyéni
2024.12.13. 14:41

Az Egyesült Államok visszavágott Európának, elhódította a Solheim-kupát

Egyéb egyéni
2024.09.15. 22:34

Az ezüst és a bronz után megvan neki az olimpiai arany is: az új-zélandi világklasszis győzött női golfban

Párizs 2024
2024.08.10. 18:19

Nagy izgalmak női golfban, a két éllovas azonos ütésszámmal várja az utolsó fordulót

Párizs 2024
2024.08.09. 18:30

Svájci játékos állt az élre a női golfozóknál, és óriásit játszott a mezőny papíron leggyengébb tagja is

Párizs 2024
2024.08.08. 19:00
Ezek is érdekelhetik