Evezős Eb: Galambos Péter futamgyőztesként középdöntős

Vágólapra másolva!
2020.10.09. 14:29
null
Galambos Péter középdöntőbe jutott könnyűsúlyú egypárban a poznani Eb-n (Fotó: Czucz Bálint)
A férfi könnyűsúlyú egypárban címvédő Galambos Péter pénteken futamgyőztesként jutott a szombati középdöntőbe az evezősök vasárnapig tartó 77. Európa-bajnokságán, Poznanban – tudósított az MTI.


A verseny eredményközlője alapján a többi magyar egységnek egyelőre nem sikerült biztossá tenni a helyét a középdöntőben.

Így a férfiaknál egypárban Pétervári-Molnár Bendegúz, kettesben Simon Béla és Juhász Adrián, kétpárban Ács Kristóf és Bácskai Máté, valamint a paraevezős Pető Zsolt a reményfutamban folytatja majd szereplését a kontinensbajnokságon.

A nőknél szintén pluszfutamot kell mennie minden magyar egységnek a középdöntőért: könnyűsúlyú egypárban Sándor-Polivka Dórának, valamint a Preil Vivien, Gadányi Zoltána kétpárnak, illetve az Abid Syham, Csepel Zsófia könnyűsúlyú kétpárnak.

Férfi könnyűsúlyú négypárban mindössze négy egység nevezett – a magyar hajóban Szabó Bence, Forrai Dávid, Szigeti Roland és Furkó Kálmán ül –, amelyek először a szombati pályabeosztón, majd a vasárnapi döntőben szállnak vízre.

Legfrissebb hírek

Evezés: Szigeti Ferenc 12. lett egypárban az U23-as világbajnokságon

Utánpótlássport
2025.07.27. 16:27

Evezés: tizenkettedikként zárt a férfi négyes az U23-as vb-n

Utánpótlássport
2025.07.26. 19:20

Evezés: kilenc magyar fiatallal kezdődik az U23-as világbajnokság

Utánpótlássport
2025.07.22. 18:30

Kerékpározik, tornázik és verseket tanul a 95 éves Pap Kornélia

Egyéb egyéni
2025.07.21. 06:55

Evezés: öt bajnoki címmel zárt Gadányi Zoltána Szegeden

Egyéb egyéni
2025.07.13. 17:28

Három aranyérmet szerzett pénteken a Danubius Nemzeti Hajós Egylet az evezős ob-n

Egyéb egyéni
2025.07.11. 20:34

Nőként a férfidobogó tetején az evezős ob-n

Egyéb egyéni
2025.07.10. 18:47

Evezős-vk: Pétervári-Molnár Bendegúz nyolcadik lett Luzernben

Egyéb egyéni
2025.06.29. 13:08
Ezek is érdekelhetik