Darts: 57-es átlag, szüneteltetett pályafutás – mi történt a 2018-as vb elődöntősével?

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2020.10.24. 06:42
null
Jamie Lewis a 2018-as világbajnokságon teljesen más arcát mutatta (Fotó: Getty Images, archív)
Pénteken kezdetét vette a PDC European Tour-sorozatának idei negyedik, egyben utolsó versenye, a riesai International Darts Open, melynek első fordulójában a 2018-as világbajnokságon elődöntős Jamie Lewis kiábrándító teljesítménnyel, 57.72-es körátlaggal kapott ki 6–0-ra a német színekben versenyző Robert Marijanovictól.


Valami megtört Jamie Lewis pályafutásában. A 28 éves walesi játékos a 2018-as világbajnokságon még elődöntőt játszott Phil Taylorral – ott 6:1-es vereséget szenvedett a sportág élő legendájától –, ám jelenleg már csak a 60. helyen áll a világranglistán, és ha nem kapja össze magát, az év végén elveszítheti a PDC legrangosabb tornáin való szerepléshez szükséges Pro Tour-kártyát.

Lewis a szeptemberi Players Championship-fordulók után – öt nap alatt egyetlen meccset sem nyert – rövid időre felfüggesztette a pályafutását, amit a közösségi oldalán így indokolt: „Úgy gondolom, itt az ideje picit eltávolodnom attól a sporttól, amit szeretek, mert olyan borzalmas szokások rabjává váltam, amelyek ártanak az egészségemnek.”

A walesi fiú teljesítménye azonban nemhogy nem javult az egy hónapos kihagyás után, de még gyengébb is lett, pénteken ugyanis úgy kapott ki 6–0-ra a ranglistán kívüli Robert Marijanovictól, hogy körátlaga az 58 pontot sem érte el (57.72), egyszer sem dobott duplára, és volt olyan leg, amelyben 352 ponton állt, amikor ellenfele már befejezte a játékot.

A mérkőzés után a közösségi médiában sokan fejezték ki aggodalmukat Lewis játékát látva, ugyanakkor abbéli reményüket is megfogalmazták, hogy a walesi dartsos hamarosan visszatalál a helyes útra, és ismét olyan színvonalon játszik, mint a 2018-as vb idején, amikor többek között Peter Wrightot is megverte.

A LEWIS–MARIJANOVIC MÉRKŐZÉS TELJES EGÉSZÉBEN

Legfrissebb hírek

Ötleges hátránnyal kezdett, de előhúzta a klasszist: Luke Littler a World Matchplay bajnoka

Egyéb egyéni
2025.07.27. 22:38

Luke Littler: Minden nyíl tökéletes volt, ezt nem lehet felülmúlni

Egyéb egyéni
2025.07.27. 10:26

Szenzáció! Luke Littler tökéletes legben dobott történelmi kilencnyilast – videó

Egyéb egyéni
2025.07.26. 23:52

Littler és Rock is nagy meccsen jutott be az elődöntőbe Blackpoolban

Egyéb egyéni
2025.07.25. 23:54

Wade és Clayton is bejutott az elődöntőbe Blackpoolban

Egyéb egyéni
2025.07.25. 00:20

Harmincketten már jogot szereztek a Hungarian Darts Trophy-indulásra

Egyéb egyéni
2025.07.24. 11:45

Ötleges hátrányból, hatalmas csatában jutott tovább Luke Littler a World Matchplayen

Egyéb egyéni
2025.07.24. 00:19

Gian van Veen már negyeddöntős, Gary Anderson kiesett a World Matchplayen

Egyéb egyéni
2025.07.23. 00:20
Ezek is érdekelhetik