Irán: kivégeztek egy birkózót, aki megölt egy biztonsági őrt

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2020.09.12. 19:00
null
Navíd Afkari kivégzése nemzetközi visszhangot is keltett (Fotó: AFP)
Kivégezték Iránban a birkózó Navíd Afkarit azt követően, hogy a bíróság bűnösnek találta egy biztonsági őr meggyilkolásában a két évvel ezelőtti kormányellenes tüntetések során – közölte szombaton az iráni állami média.

Kázim Muszavi, a dél-iráni Fársz tartomány bíróságának elnöke szerint az ítéletet reggel hajtották végre a tartomány fővárosában, Sirázban, ahol 2018-ban az ítélet szerint egy demonstráció során Afkari leszúrta egy vízszolgáltató vállalat dolgozóját. Afkari beismerő vallomását az iráni állami média a múlt héten közvetítette.

A sportoló ügye nemzetközi visszhangot keltett, egyebek közt Donald Trump amerikai elnök is kegyelmet kért a 27 éves férfi számára. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke, Thomas Bach megdöbbenésének adott hangot, elmondása szerint a szervezetet sokkolta a birkózó kivégzése. Jelezte: nagyon szomorú, hogy a kegyelemre vonatkozó nemzetközi törekvések nem érték el a céljukat.

„Gondolataink Navíd Afkari családjával és barátaival vannak” – írta a NOB elnöke.
Legfrissebb hírek

Vitek Dárius: A zoknimat sem tudtam felvenni

Birkózás
2025.05.09. 16:10

Birkózás: megkapta tízéves ezüstérmét Papp Bertalan

Birkózás
2025.05.09. 14:49

Két évig nem birkózhat az olimpiai ezüstérmes Kadzsaja

Birkózás
2025.05.09. 13:10

Birkózás: Végh Richárd nagy álma a következő olimpia

Birkózás
2025.05.08. 08:59

Orosz–amerikai birkózótalálkozó lehet júliusban

Birkózás
2025.05.03. 14:00

Tudta, mi az élet sója: 125 éve született Keresztes Lajos

Népsport
2025.04.30. 10:32

Megyaszai Lilla és Garát-Gasparics Fanni WISH-ösztöndíjat nyert el

Egyéb egyéni
2025.04.28. 19:38

Szilvássy: Ha döntőbe jutok, ígérem, nyerek

Birkózás
2025.04.25. 11:12
Ezek is érdekelhetik