Golf: bejött a kiadós testépítés, DeChambeau-é a US Open

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.09.21. 10:49
null
Bryson DeChambeau a vasárnap megnyert serleggel (Fotó: Getty Images)
Az amerikai Bryson DeChambeau nyerte meg vasárnap az év második major versenyét, a 12.5 millió dollár összdíjazású US Opent.

 

A 27 éves játékos az év elején úgy döntött, változtat a játékhoz való addigi hozzáállásán, és teljesen új szisztéma szerint kezd el dolgozni. Bevetette magát az edzőterembe, és a koronavírus-járvány miatti szünet alatt majdnem 15 kiló izmot épített magára.

A különleges diétának és a rengeteg erősítésnek nyilatkozata szerint nem a hiúság volt az oka, hanem kizárólag a minél eredményesebb golfozás elősegítése. Meggyőződése szerint ugyanis a megnövelt testi erővel növelni lehet az elütések hosszát, ami aztán nagyban könnyíti a játékot a pályák hátsó szakaszában.

Az elmélet igazolására nem is kellett sokáig várni, DeChambeau ugyanis a négynapos US Openen kiemelkedő játékkal tudott győzni a New York állambeli Mamaroneckben található Winged Foot Golf Clubban, amely az egyik legnehezebb pályának számít a világon. Ezt jól szemlélteti, hogy a mostani viadalon egyedül a győztes zárt az alapütésszámnál jobb eredménnyel.

DeChambeau az utolsó nap előtt két ütés hátrányban volt az újonc Matthew Wolff-fal szemben, ám gyorsan utolérte 21 éves riválisát, akit végül hat ütéssel előzött meg.

„Hirtelen sokkal erősebb lettem. Nem a jobb ütők miatt, hanem magamtól, a mindennapi edzéstől 20-25 yarddal hosszabbakat tudok ütni” – mondta karrierje első major trófeájának megszerzését követően a golfozó, aki 2.25 millió dollárt (683 millió forint) kapott a bajnoknak járó kupa mellé.

A Winged Foot jelentős gondot okozott szinte mindenkinek, olyan sztárok, mint Tiger Woods, Jordan Spieth vagy Phil Mickelsont két nap után kiestek, de a világelső Dustin Johnson is 11 ütéssel maradt el a győztestől és öt ütéssel zárt az alapütésszám felett. Igaz, ezzel együtt is az ötödik helyen végzett.

120. US OPEN, MAMARONECK
A pénzdíj:
12.5 millió dollár. A pálya: 6837 méter, 70 par
Az élcsoport
1. Bryson DeChambeau (amerikai) 274 ütés (69, 68, 70, 67)
2. Matthew Wolff (amerikai) 280 (66, 74, 65, 75)
3. Louis Oosthuizen (dél-afrikai) 282 (67, 74, 68, 73)

Legfrissebb hírek

Golf: Tiger Woods hét hónap után versenyez újra

Egyéb egyéni
2025.02.08. 08:52

Háztartási baleset érte a világelső golfozót, egy ideig nem játszhat

Egyéb egyéni
2024.12.28. 14:09

A PGA Tour párosa lesöpörte a LIV legjobbjait a Las Vegas-i golfmeccsen

Egyéb egyéni
2024.12.18. 12:13

6 sport, ami irreálisan magas költségekkel jár

Egyéb egyéni
2024.12.13. 14:41

Az Egyesült Államok visszavágott Európának, elhódította a Solheim-kupát

Egyéb egyéni
2024.09.15. 22:34

Az ezüst és a bronz után megvan neki az olimpiai arany is: az új-zélandi világklasszis győzött női golfban

Párizs 2024
2024.08.10. 18:19

Nagy izgalmak női golfban, a két éllovas azonos ütésszámmal várja az utolsó fordulót

Párizs 2024
2024.08.09. 18:30

Svájci játékos állt az élre a női golfozóknál, és óriásit játszott a mezőny papíron leggyengébb tagja is

Párizs 2024
2024.08.08. 19:00
Ezek is érdekelhetik