Tokió 2020: múzeumba kerül az olimpiai láng

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.08.24. 13:24
null
Egyelőre ebben a lámpásban őrzik a lángot (Fotó: AFP)
Az idén nyárról jövőre halasztott tokiói olimpia lángja jövő keddtől november elsejéig a tokiói Japán Olimpiai Múzeumban lesz látható.

A szervezők azt is közölték, hogy csak elővételben váltott jeggyel lehet megtekinteni, így akarják elkerülni, hogy tömeg gyűljön össze. A belépő 500 jenbe (1400 forint) kerül, a gyermekeknek és a középiskolásoknak a tárlat ingyenes.

A láng március 12-én lobbant fel az ókori játékok helyszínén, Olümpiában, a házigazdák március 19-én vették át a fáklyát, amely másnap érkezett meg Japánba. A játékok halasztásáról szóló, a koronavírus-járvány terjedése miatti március 24-i döntés után a szervezők bejelentették, hogy a váltófutást törlik, de az olimpia jelképe marad Japánban a remény szimbólumaként. Később Fukusimából átszállították a fővárosba, ahol a városközpontban egy biztonsági lámpásban van, olyan helyen, ahol nem vonz nagy tömegeket.

A 121 naposra tervezett váltófutás a 2011-ben szökőár és atomerőmű-baleset sújtotta fukusimai régióból az idén március 25-én vette volna kezdetét. Az eredeti tervek szerint a láng – amellyel mintegy tízezren futnak majd – útja során mind a 47 japán prefektúrán áthalad és a július 23-i megnyitóra érkezik meg a tokiói olimpiai stadionba.

A jövő évi olimpia augusztus 8-ig tart, a paralimpiát augusztus 24. és szeptember 5. között rendezik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik