Strandbirkózás: jön a bajnoki sorozat döntője, majd egy nagy buli

Vágólapra másolva!
2020.08.14. 15:38
null
(Fotó: MBSZ/Róth Tamás)
Augusztus 15-én, szombaton harmadik, egyben a mindent eldöntő utolsó állomásához érkezik a 2020-as strandbirkózó országos bajnoki sorozat. A nagy sikerű dorogi és balatonfüredi hétvégét követően ezúttal a budakalászi Lupa Beachre költözik az olimpiai programba kerülésre esélyes szakág hazai krémje. Utóbbi állítás nem túlzás, hiszen az előző két viadalhoz hasonlóan a mintegy 240 nevező között most is találunk bőven világversenyes érmest, válogatott kiválóságot, így például a szőnyegen egyaránt Eb-2. és U23-as Eb-győztes Németh Zsanettet és Lévai Zoltánt, az Európai Játékok-2. Torba Eriket, valamint az Eb-3. Galambos Ramónát.

Az eddigiekhez hasonlóan az U14-esek 10, az U18-asok 14, a felnőttek pedig 17 órakor kezdik a csatákat, viszont kettő helyett már három küzdőtéren. Az is újdonság, hogy itt, a döntő állomáson több olimpiai pont jár a helyezésekért (12, 10, 8, 6, 4, 2 helyett 18, 15, 12, 9, 6 és 3).

A végleges rangsor alapján a felnőtt dobogósok pénzdíjat kapnak, az elsők 100 ezer, a másodikok 80 ezer, a harmadikok pedig 60 ezer forintot. Bár a hangulatra eddig sem lehetett panasz, a Magyar Birkózószövetség a Lupa Beach stábjával karöltve este nyolctól elindítja a „Strandbirkózás éjszakáját”, egy hatalmas bulit a híres lemezlovas, DJ Sterbinszky közreműködésével.

 

Legfrissebb hírek

Dortmundban és Bukarestben is jól szerepeltek a magyar kötöttfogású birkózók

Birkózás
2025.08.11. 15:33

„Talán holnap elfogadom, hogy itt a vége!” – Ligeti Dániel visszavonult

Birkózás
2025.08.06. 08:32

Bognár Erika éremért birkózna a szeptemberi világbajnokságon

Birkózás
2025.07.30. 09:05

Lévai Zoltán: Kő-papír-ollózhattunk volna Leventével a 77 kilóért

Birkózás
2025.07.28. 07:56

Fókusz: repültek a szőnyegen

Képes Sport
2025.07.27. 18:25

Birkózás a békéért: 6–4-re verték az oroszok az amerikaiakat a KIMBA-n

Birkózás
2025.07.22. 09:16

Bácsi Péter: Házigazdái lehetünk a legnívósabb UWW-rangsorversenynek

Birkózás
2025.07.22. 09:04

Két-két kötöttfogású ezüst- és bronzérem a budapesti UWW-rangsorverseny záró napján

Birkózás
2025.07.20. 20:05
Ezek is érdekelhetik