„Kockázatos, hogy a magyar hokiklubok külföldi ligákba igyekeznek”

– Mikor jégkorongozott legutóbb?     
– Van annak egy éve is, mert sűrű a programom. Ezzel együtt a szenvedély megmaradt, noha felnőttként kezdtem jégkorongozni. A három idősebb fiam is hokizott, kettő ma is játszik, s ilyenkor egy szülő óhatatlanul meg-megfordul a jégpályán, mondhatnám, tizenöt éven át ott tölti a hétvégék egy részét. Ráadásul én elkísértem a csapatainkat Bécstől Kassáig számos helyre. Eközben jött az ötlet, hogy a többi édesapával összeállva alakítsunk amatőrcsapatot, az UTE Apukákat. Miután 2011-ben főkonzullá neveztek ki, Csíkszeredában sem hagytam fel a sporttal, az Erdélyi Független Amatőr Jégkorong Ligában szereplő Pro Hoki nevű együtteshez csatlakoztam.

– A fiai önként választották a hokit vagy szolid atyai sugallatra?     
– A véletlenen múlt. Az UTE-nek remek a toborzóprogramja, a kerületi óvodákból viszi futballozni és korcsolyázni a gyermekeket. Mivel a feleségemnek köszönhetően a fiaim magabiztosan mozogtak a jégen, kiválasztották őket. A negyedik és az ötödik fiú viszont futballozik, előbbi a Vízművekben, a legkisebb az UTE-ban.

– Ön is rúgja a labdát?     
– Tagja vagyok a parlamenti futballválogatottnak. Középhátvédet vagy védekező középpályást játszom. Két éve Balatonfüreden, tavaly pedig Poprádon nyertük meg a visegrádi négyek csapatainak tornáját. Büszkén mondhatom, hogy gólt is lőttem Szijjártó Péter miniszter úr szöglete után. Ezeket a meccseket – a kellő tisztelet mellett – minden résztvevő nagyon komolyan veszi; Kövér László házelnök-csapatkapitánynál és Magyar Zoltán szövetségi kapitánynál nincs is pardon.

– Csíkszeredában is futballozott?     
– A legbüszkébb arra vagyok, hogy főkonzulságom idején játszottam a Csíkszentgyörgyi Fiság együttesében, amellyel megnyertük a 2014–2015-ös csíki körzeti bajnokságot. Az utolsó fordulóban úgy előzhettük meg az éllovas Csicsót, ha Kozmáson legalább öt gól különbséggel nyerünk. Nos, a vége 8–2 lett zuhogó esőben, több száz néző előtt. A Csíki Hírlap azt írta, a „csíkszeredai főkonzul, Zsigmond Barna Pál a tizenhatoson belül megcsinált egy leheletfinom hátrahúzós cselt, a csúszós pályán a kozmási védők kirúgták a lábát”. A bekeretezett tudósítást ma is büszkén őrzöm.

– Marosvásárhely szülötteként, a magyar parlament egyetlen erdélyi születésű tagjaként hogyan lett „tősgyökeres” újpesti?     
– Magyarországra áttelepülve, az ELTE jogi karának elvégzése után 1995-ben költöztem a negyedik kerületbe a feleségemmel. Mind az öt fiam beleszületett az újpesti közegbe, ők lila vérűek.

– Nemcsak szurkoló és jégpapa, hanem 2009 óta az UTE jégkorong-szakosztályának elnöke is. Miként élték meg, hogy az előző bajnokság félbeszakadt?     
– Valójában tiszteletbeli elnök és az UTE elnökségi tagja vagyok, a napi munkában a képviselői elfoglaltságaim miatt nem veszek részt. Természetesen minket is rosszul érintett, hogy csonka maradt az idény. A végső szót a szövetség elnöke és főtitkára mondta ki, tudomásul véve a csapatok többségének megállapodását. Jó döntést ilyen helyzetben nem lehet hozni, ezzel együtt én a végeredmény nélküli lezárást választottam volna azzal, hogy az MJSZ jelöli ki a Kontinentális Kupa-indulót.

– Ha már a szövetség szóba került: a zuhanyhíradó szerint a májusi tisztújításon ön is megmérette volna magát, de végül nem indult el az elnöki posztért.     
– Több felől megkerestek, de nem kandidáltam, sőt már az elnökségnek sem vagyok tagja. Sajnos az előző ciklusban nem tudtam részt venni minden ülésen, így nem lett volna korrekt megint jelöltetni magam. Ugyanakkor nem titok, elleneztem a MAC és a DVTK csatlakozását a szlovák bajnoksághoz. A fiatalok – minden ellenkező híresztelés dacára – sem a Tipsport Ligában, sem az EBEL-ben nemigen jutnak szóhoz, emiatt tizennyolc-húszévesen tömegesen hagyják abba a hokit. A tao áldásos hatása érzékelhető a fiatalabb korosztályokban, rengeteg gyerek jégkorongozik, széles az alap, viszont az U20-as merítés alig nőtt az elmúlt években, kevés a külföldön jegyzett magyar hokis. Ebből következően kevesen jutnak el a felnőttcsapatokig, s közülük is jó néhányan a kispadon üldögélnek a sok légiós miatt. Mindez kihat a válogatott eredményességére is.

– Ez az Újpestre is érvényes?     
– Mindegyik csapatra, hiszen az eredménykényszer belehajszolja a klubokat abba, hogy a légiósokra alapozzanak. A Vasas megpróbált szembemenni az árral, de a fiataloknak a sorozatos sikertelenség sem ad jövőképet.

– Az újpesti létesítményfejlesztés jelenthet-e kitörési pontot?     
– Ma már egy valamirevaló szakosztály nem működhet legalább két jégpálya nélkül. A Megyeri úti csarnok mellé felépült a Szilágyi utca–Tábor utca területén egy gyakorlópálya, ami hosszabb távon stabilitást, kiszámíthatóságot hozhat a szakosztálynak. Megvan a pénz az öltözőépületre is, s ha a második ütem befejeződik, adva lesz a létesítményi háttér a minőségi munkához.

– Több mint tíz éve, 2008 óta működik a közös magyar-romániai bajnokság. Az együttműködés annak idején alighanem életmentő volt mindkét félnek, de mennyire vagyunk manapság egymásra utalva?     
– Továbbra is erős a kötődés, s ezt őrizni kell, mert a magyar jégkorongnak Erdély irányába van valós kifutása. Arrafelé két magyar bázisú együttes működik, a Csíkszereda és a Gyergyó, s van egy magyar hokisokból álló, de román hátterű gárda, a Brassó. Felkerült a palettára 2016-ban a Székelyföldi Jégkorong Akadémia, amely új lehetőséget teremtett az ottani utánpótlásnak: olyan körülmények várják a gyerekeket, mint itt, Magyarországon. Persze kétirányú a kapcsolat, a székelyföldi hoki természetes módon Magyarországra figyel. Ezért is kockázatos, ha az itthoni klubok külföldi bajnokságokba igyekeznek; egy meggyengülő Erste Ligában nem biztos, hogy értelme lenne benn maradniuk a székely csapatoknak. Az EBEL történelmi szerepe vitathatatlan. Ha nincs az osztrák liga s benne a Fehérvár, nincs a szapporói csoda, nincs tao, s a magyar hoki nem kerül fel a sportág térképére. Ellenben a szlovákiai szereplésnek úgy nincs sok értelme, ha a két érintett klubunk első két sora tele van légióssal, ráadásul ez a vendégjáték nagyon sok pénzbe kerül.

– Külhoni sportfejlesztések szerte a Kárpát-medencében zajlanak, de mi a rendezőelv?     
– Új dimenzió, hogy a nemzetpolitikai gondolkodásba bekerült a sport, s azt látni, hogy ez rengeteg pozitív energiát szabadított fel. Hármas cél fogalmazódott meg. Az egyik a nemzettudat erősítése. Aki látott már DAC- vagy Sepsi-futballmeccset, csíkszeredai hokimérkőzést, az tudja: ezek az események túlmutatnak a sporton. Ugyancsak fontos a külhoni közösségek erősítése, a megfelelő feltételek megteremtése és ezáltal a fiatalok otthon tartása, s az sem mellékes, hogy a legtehetségesebbek a magyar válogatottat erősíthetik. A hokiban ez megvalósult, felnőtt- és utánpótlásszinten is.

– Ön a székelyföldi jeges sportokat érintő infrastrukturális beruházások megvalósításának koordinációját és szakmai felügyeletét ellátó miniszteri biztos is. Hol tartanak a fejlesztések?     
– Útközben vagyunk. Az akadémiá­nak több alközpontja működik Erdélyben, most épül egy sátras gyakorlópálya Marosvásárhelyen. A szülővárosomban jeles hagyományai vannak a sportágnak, nagytatám is jégkorongozott. A Locomotiva-RATA 1950-ben és 1951-ben országos bajnok volt, az Incze testvérek, Gábor, László és József a legkiválóbb gólszerzők közé tartoztak. Emellett Csíkkarcfalván letették az alapkövét egy kollégiumnak; ott már működik jégpálya és metodikai központ.

– Az infrastruktúra tehát rendben lesz, ám a helyi sportvezetők arra panaszkodnak, hogy kevés a gyerek, a hoki és a futball egymástól szipkázza el a fiatalokat.     
– S akkor még nem beszéltünk a többi sportágról… Nem helyi és nem új keletű gond, hanem kárpát-medencei probléma, hogy a tehetségekért sorban állnak.

– Ez megnyithatja az akadémiákat a román fiatalok előtt is?     
– Sok magyar gyerek kénytelen román környezetben sportolni, emiatt nemegyszer hátrányba kerül, frusztrálódik, hamarabb abbahagyja a sportolást. Az is nemzetpolitikai ügy, hogy az akadémiák egyenlő esélyhez s ezzel sikerélményhez juttassák a magyar gyerekeket. Ettől persze a román fiatalok is bekerülhetnek az akadémiai rendszerbe, ha megtanulnak magyarul, bár az edzőink rugalmasak, amikor instruálnak.

– Kanyarodjunk vissza Újpestre. A Ferencváros hokibajnoki címe különösen aktuálissá teszi a kérdést: mikor térhet vissza az aranykor a Megyeri úton?     
– A szakosztály eddig is eredményes volt. Az utánpótlásbázis széles, remek edzők dolgoznak, s az infrastruktúra a már említett második pálya megépülésével sokat javul. Van tehát mire építkezni, és okkal bízhatunk abban, hogy az Újpest a jövőben is a magyar hoki stabil oszlopa, sikeres szereplője lesz.

– S mi vár a futballcsapatra, amely hússzoros bajnokként legutóbb azt ünnepelte, hogy nem esett ki?     
– Az Újpest FC belga tulajdonosa sajnos sajátos utat jár, ráadásul a klubcímer megváltoztatásával békétlenséget teremtett. Azzal pedig nagy károkat okoz, hogy saját utánpótlást kreált. Egységes, erős bázisra lenne szükség, hogy az Újpest ne szakadjon le a riválisoktól. Ehhez az infrastruktúra adva van. A kormány támogatásának köszönhetően megújult a hajdani cérnagyári pálya, a Bánka Kristóf Központ, a Tábor utcában hat pálya várja a csapatokat, plusz kettő a belga üzletemberé. Ez az ország egyik legnagyobb és legszebb sporttelepe futópályával, tornacsarnokkal, sportcsarnokkal. A Megyeri úti stadion mellett is van két pálya, s korszerűsödtek az öltözők is. E színvonalhoz kellene felnőnie a felnőttcsapatnak.

– Roderick Duchatelet-vel?     
– Megítélésem szerint olyan tulajdonosra van szükség, aki nyitott az együttműködésre. Muszáj megújulni az UTE-nél és a futballklubnál is annak érdekében, hogy a klub versenyképes lehessen. Olyan tőkeerős befektető kell, aki hosszú távra tervez Újpesten és az Újpesttel, szenvedélyesen szereti a magyar futballt, és az UTE-val közösen erős utánpótlást tud kialakítani.

– Van ilyen „megmentő” a láthatáron?     
– Reméljük, előbb-utóbb lesz. Bízom a jövőben, bízom abban, hogy az idén százharmincöt éves egyesületünk ismét régi dicsőségében ragyog majd.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Hosszabbítás 2020. augusztus 8-i lapszámában jelent meg.)