Sportújságírás: online konferenciát tartott az AIPS

SZ. E. M.SZ. E. M.
Vágólapra másolva!
2020.07.02. 17:39
null
A konferencián Thomas Bach, a NOB elnöke is felszólalt
A Nemzetközi Sportújságíró-szövetség csütörtök délutáni megbeszélésén a járvány okozta nehézségek, illetve az ezzel kapcsolatos megoldások jelentették a fő témát.

Csütörtökön tartották a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség (AIPS) első e-konferenciáját, július másodikán egyébként nem csak a sportújságírók világnapját, hanem a szervezet 96. születésnapját is ünnepelték. Vitán felül áll, különleges időket élünk, hiszen öt hónappal az AIPS budapesti kongresszusát követően a mostani esemény virtuálisan, a Zoom nevű kommunikációs alkalmazáson keresztül zajlott. Ettől függetlenül az érdeklődésre nem lehetett panasz, a konferencián száznegyvenkét ország több száz sportújságírója vett részt felszólalóként vagy hallgatóként, köztük olyan tekintélyes lapok, mint a La Gazzetta dello Sport, a L'Équipe vagy a Marca vezetői, de hazánkból is számosan becsatlakoztak, hiszen a szervezetben több fontos pozíciót is magyar sportújságírók töltenek be, lapunk főszerkesztője, a Magyar Sportújságírók Szövetségének elnöke, Szöllősi György az AIPS európai szekciójának alelnöke, Csisztu Zsuzsa (aki szintén felszólalt) pedig a szervezet végrehajtó bizottságának a tagja.

Az esemény központi témája a, rasszizmus mellett az volt, hogy milyen hatást gyakorol a koronavírus-járvány a sportújságírásra, hiszen sok más iparághoz hasonlóan a sportot, ezáltal a sportmédiát is súlyosan érintette a pandémia.

Köszöntő üzenetében Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke is leszögezte, a tény, hogy csak a virtuálisan köszönti az érdeklődőket, a példátlan helyzet bizonyítéka, és Gianni Merlo AIPS-elnök is kiemelte, a forrásokhoz való hozzáférés nehezebbé vált, hiszen a vírus miatt a sportegyesületek is „bezárkóztak”, de ennek idővel változnia kell. Ami viszont továbbra is fontos, hogy a sport alapvető elvei, az átláthatóság, elszámoltathatóság változatlanok maradjon, mert ezek immunisak minden vírusra.

Abban persze a felszólalok között sem volt vita, hogy a krízis pontos hatását még mindig nem ismerjük, vannak kérdések, amikre nem kaptunk megnyugtató választ (lesz-e olimpia jövőre például), megváltoztak a munkakörülmények, sok újságíró elveszítette az állását, lapok szűntek meg (értelemszerűen a nyomtatott lapokat még érzékenyebben érintették a korlátozások), fizetések csökkentek és a szabadúszók talán még a többieknél is nehezebb helyzetbe kerültek.

A kihívások alkalmazkodásra késztették ezt az egyébként dinamikusan változó szakmát, hogy kezelje a helyzetet és adott esetben a megváltozott olvasói igényeket.

A Marca madridi sportnapilap főszerkesztője, Juan Ignacio Gallardo azért próbált a pozitívumokra is koncentrálni és rávilágított arra, bármennyire is nehéz a helyzet, egyvalami változatlan: mindig lesznek történetek, amelyeket el kell mesélni és mindig lesznek olyanok, akik ezeket meg akarják hallgatni.

A konferenciát ide kattintva megtekintheti.

Legfrissebb hírek

NS-jótékonyság: már 170 ezer forintnál jár az MSÚSZ által meghirdetett árverés

Bajnokok Ligája
2025.06.12. 10:35

Kamuti Jenő fair play díjat adott át Thomas Bachnak, és Kirsty Coventryvel is találkozott

Egyéb egyéni
2025.06.08. 14:24

Thomas Bach átvette a Fair Play-díjat Kamuti Jenőtől

Egyéb egyéni
2025.06.06. 14:46

NS-jótékonyság: Kovács István által aláírt BL-döntős labda elárverezésével segít az MSÚSZ

Egyéb egyéni
2025.06.05. 16:33

Sulyok Tamás Szilágyi Áron párizsi „ezüstkardját” ajándékozta a leköszönő NOB-elnöknek

Egyéb egyéni
2025.06.04. 20:02

Ismét a Nemzeti Sport nyerte meg a Hoffer-kupát

Minden más foci
2025.05.27. 17:20

MSÚSZ: először rendezték meg külhoni helyszínen a magyar sportújságírók kongresszusát

Egyéb egyéni
2025.05.26. 22:15

AIPS: a párizsi olimpia és a németországi labdarúgó Eb nyújtotta a legjobb médiakiszolgálást

Egyéb egyéni
2025.05.15. 22:40
Ezek is érdekelhetik