Honvédség: „Nagyon kemény és erős vagyok – ezt érzem a kiképzés után”

Vágólapra másolva!
2020.07.10. 16:09
Összesen 23 egyéni sportoló élt a lehetőséggel, hogy – a vírushelyzet okozta versenymentes időszakban – végrehajtja a katonai alapkiképzését. Az öt hét alatt elsajátították mindazt az alapvető tudást, amit minden katonának ismernie kell. Pénteken az elmúlt öt hét munkáját megkoronázva tettek ünnepélyes esküt a szentendrei Altiszti Akadémián.

„Nagyon kemény és erős vagyok – ezt érzem magamon öt hét után. Tényleg, én még életemben nem izzadtam ennyit, mint most – vallotta be az eskütétel napján a 42. születésnapját tartó, vb-bronzérmes sportlövő, Sike Renáta, aki azt sem tagadta, hogy bizony a katonai kiképzés alatt bőven akadtak holtpontjai.– Lelkileg és fizikailag is hullámvasút volt ez az öt hét. Előfordult, hogy a csajok rámnyitottak a mosdóban, ahogy ott sírdogáltam a sarokban, mert már nem bírtam idegileg, de mindig felálltam belőle, s utólag ez nagyon jó érzés.”

Kovács Sarolta, világ- és Európa-bajnok öttusázónak ugyancsak akadtak holtpontjai, pedig úgy érezte, miután katonacsaládból származik, mindenre felkészült. Csakúgy, mint a férfi párbajtőrcsapat két oszlopos tagja, Siklósi Gergely és Berta Dániel, ő is a menetgyakorlatot tartotta a legnagyobb kihívásnak.

„Az első két hét még élvezetes volt, a következő három azonban már sokkal nehezebbnek bizonyult, az utolsón pedig jöttek a hullámvölgyek. Az eskütétel napja felemelő volt, és amikor énekeltük a himnuszt, át is tudtuk élni, hogy katonák vagyunk” foglalta össze röviden a kiképzést világbajnok párbajtőrözőnk, Siklósi Gergely.

Videónkban bővebben is kifejtik, hogyan élték meg az elmúlt heteket, Sike Renátától azt is megtudhatjuk, miért félt éppen a lövészettől, s az is kiderül, mivel zárják le az öthetes erőltetett menetet.

NÉZZE MEG A KATONAI KIKÉPZÉS ELEJÉN KÉSZÜLT VIDEÓNKAT IS!

Legfrissebb hírek

Vívás: Horváth Lotti ezüst-, a fiúcsapat bronzérmes Klagenfurtban

Utánpótlássport
7 órája

Koronglövő-vb: messze voltak a döntőtől a juniorkorú magyarok trapban

Egyéb egyéni
2025.10.17. 19:35

Koronglövő-vb: messze voltak a döntőtől a magyar férfiak skeetben

Egyéb egyéni
2025.10.12. 21:15

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 25. rész: Gulyás Michelle

Egyéb egyéni
2025.10.08. 17:19

A férfi puskacsapat az aranyért, a női a bronzéremért lőhet Isztambulban a sportlövő BL-ben

Egyéb egyéni
2025.10.03. 16:59

Péni István a második helyen zárt a szóló versenyszámban az isztambuli Bajnokok Ligájában

Egyéb egyéni
2025.10.02. 18:03

Kijelölték a koronglövő és a puska-pisztoly vb-re utazó magyar csapatot

Egyéb egyéni
2025.10.02. 15:33

Magyar érmek a katonai öttusa-világbajnokságon

Egyéb egyéni
2025.09.29. 10:37
Ezek is érdekelhetik