Darts: Van Gerwen után Wright is búcsúzott a World Matchplayen

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2020.07.23. 00:38
null
Glen Durranté a nap meglepetése Peter Wright legyőzésével (Fotó: PDC)
Újabb meglepetés a világbajnokság utáni legrangosabb dartsverseny, a Milton Keynes-i World Matchplay második fordulójában: a világelső Michael van Gerwen után egy nappal a vb-címvédő Peter Wright is búcsúzott, aki a BDO háromszoros világbajnokától, Glen Durranttől kapott ki 11–8-ra.

 

Peter Wright az első szünetben 4–1-es előnyben volt Glen Durranttel szemben, utána azonban visszaesett a kiszállási hatékonysága, és sorozatban elveszített hat leget követően 7–4-es hátrányba került. Innen a skót még visszakapaszkodott, sőt vezetett is (8–7), de a végjátékban megint nem találta el a duplákat (8/30-as, vagyis 26 százalékos kiszállózással zárt), ami a kiesését eredményezte – még úgy is, hogy a mezőnyben egyedüliként 100 feletti átlagot ért el a második fordulóban (100.87).

A 15. kiemelt Durrant a második World Matchplay-szereplésén is bejutott a legjobb nyolc közé, tavaly az elődöntőben Michael Smith állította meg (10–17). Vele idén csak a fináléban találkozhatna. Az angolra a negyeddöntőben a holland Vincent van der Voort vár, aki 11 év után jutott be ismét a negyeddöntőbe a WMP-n – ezt Dave Chisnallt (10–6) és Daryl Gurneyt (11–5) megverésével érte el.


A WMP-újonc Dimitri Van den Bergh 8–5-ös hátrányból felállva győzte le Joe Cullent (11–9), míg a 2013-as döntős Adrian Lewis 6–6 után állva hagyta a Gerwyn Price-t kiejtő Danny Noppertet (11–7), és jutott be három év után újra a legjobb nyolc közé.

A felső ág két negyeddöntőjét – Simon Whitlock és Gary Anderson, valamint Krzysztof Ratajski és Michael Smith csatáját – csütörtökön, az alsó ágét pénteken rendezik. Szombaton a két elődöntőre, vasárnap a fináléra kerül sor. A legjobb nyolc között már 16 nyert legig tartanak a küzdelmek.

DARTS
WORLD MATCHPLAY, MILTON KEYNES

2. FORDULÓ (A 8 KÖZÉ JUTÁSÉRT)
Peter Wright (skót, 2.) (100.87)–Glen Durrant (angol, 15.) (98.36) 8–11
Daryl Gurney (északír, 7.) (93.79)–Vincent van der Voort (holland) (97.67) 5–11
Danny Noppert (holland) (87.63)–Adrian Lewis (angol, 14.) (99.81) 7–11
Dimitri Van den Bergh (belga) (93.19)–Joe Cullen (angol) (92.81) 11–9

A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA (Ágrajz szerint)
Simon Whitlock (ausztrál, 16.)–Gary Anderson (skót, 8.)
Krzysztof Ratajski (lengyel, 13.)–Michael Smith (angol, 5.)
Glen Durrant (angol, 15.)–Vincent van der Voort (holland)
Adrian Lewis (angol, 14.)–Dimitri Van den Bergh (belga)

A CSÜTÖRTÖKI PROGRAM
20.00
(Tv: Sport1)
Simon Whitlock (ausztrál, 16.)–Gary Anderson (skót, 8.)
Krzysztof Ratajski (lengyel, 13.)–Michael Smith (angol, 5.)
A mérkőzések a legjobb nyolc között már 16 nyert legig tartanak.

Legfrissebb hírek

Luke Humphries nyerte meg a darts Premier League-et

Egyéb egyéni
2025.05.29. 23:28

Humphries versenyt fut Littlerrel a PDC mesterhármasáért

Egyéb egyéni
2025.05.28. 09:47

Michael van Gerwen válik, váratlanul lemondta a szereplést a holland bajnokságban

Egyéb egyéni
2025.05.24. 14:52

Aspinall nagyon simán verte Van Gerwent a rájátszásért a darts Premier League-ben

Egyéb egyéni
2025.05.22. 22:43

Darts: visszavonul a legendás Phil Taylor

Egyéb egyéni
2025.05.21. 09:26

Darts: Jehirszki György és Lakatos Gergely képviseli Magyarországot a PDC idei csapat-vb-jén

Egyéb egyéni
2025.05.17. 23:01

Price kilencnyilast dobott, de Aspinall nyert Aberdeenben

Egyéb egyéni
2025.05.16. 00:10

Darts: Más ország is pályázott a World Mastersre, de mi úgy akartuk, hogy ismét Magyarországon legyen – Robert Waterman

Egyéb egyéni
2025.05.10. 16:18
Ezek is érdekelhetik