Parasport: mesterséges kómában tartják Alex Zanardit

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.06.21. 14:58
null
Alex Zanardit helikopterrel szállították kórházba handbike-balesete után (Fotó: AFP)
Mesterséges kómában tartják Alex Zanardi korábbi autóversenyzőt, paralimpiai bajnokot, aki pénteken verseny közben teherautóval ütközve szenvedett súlyos sérülést.

 

A sienai kórház vasárnapi tájékoztatása szerint az 53 éves sportember állapota továbbra is kritikus, de stabil, és lélegeztetőgépen van.

Zanardi kézzel hajtott, háromkerekű járművel, handbike-kal vett részt egy parasportolók részére rendezett országos váltóversenyen, és áttért a teherautó sávjába. Az ütközés során leesett a sisakja, súlyos fej-, arc- és szemsérüléseket szenvedett, ennek ellenére az orvosok megérkezéséig eszméleténél volt.

A baleset után helikopterrel kórházba szállították, ahol háromórás műtéten esett át. Az operációt végző orvos szerint a beavatkozás jól sikerült, viszont nehéz megmondani, hogy alakul majd Zanardi állapota a következő napokban.

Zanardi ismert autóversenyzőként 2001-ben egy németországi versenyen olyan súlyos balesetet szenvedett, hogy mindkét lábát amputálni kellett. Ezt követően a saját maga által tervezett protézis segítségével megtanult újra járni, majd túraautóban is versenyzett. Ezt követően talált új kihívásként a kézihajtású kerékpárra, amelyben négy paralimpiai bajnoki címet nyert: kettőt 2012-ben Londonban, kettőt 2016-ban Rióban.

Legfrissebb hírek

A paratriatlonos Mocsári Bence világkupa-győztes Szamarkandban

Egyéb egyéni
2025.05.24. 09:09

Intenzív osztályon kezelik a brazil válogatottal világbajnok védőt

Minden más foci
2025.05.18. 13:20

Autós hajtott a tömegbe a katalán derbi előtt, tizenhárman megsérültek

Spanyol labdarúgás
2025.05.16. 10:10

Gyász: megtalálták a Csepel hajóbalesetben eltűnt erőnléti edzőjének holttestét

Labdarúgó NB II
2025.04.28. 21:47

További öt évig Szabó László marad a FODISZ elnöke

Egyéb egyéni
2025.04.28. 12:38

Hétéves szünet után rendezték meg újra a mozgáskorlátozottak sportágválasztó eseményét

Egyéb egyéni
2025.04.26. 13:30

Gyász: elhunyt Varga Ákos motorversenyző

Egyéb autó-motor
2025.04.17. 16:13

Videó: ejtőernyős balesete okozott riadalmat a rögbimeccsen

Egyéb csapat
2025.04.07. 12:18
Ezek is érdekelhetik