Evezés: Szegeden lesz az ob, július végén döntenek az Eb-ről

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.06.17. 14:07
A Magyar Evezős Szövetség (MESZ) tájékoztatása szerint biztossá vált, hogy július 30. és augusztus 2. között Szegeden rendezik meg az idei országos bajnokságot.

A szövetség eredetileg is a szegedi Maty-érrel tervezett, de a rendezés a világjárvány hatására bizonytalanná vált. Később pedig – már az enyhítések ismeretében – alternatív helyszínről is gondoskodniuk kellett, ami Sukoró volt. A szervezet honlapja kiemelte, hogy az ob-ra nézők is kilátogathatnak.

A nemzetközi szövetség (FISA) közben megerősítette a 2020–2021-es, módosított európai versenynaptárát, amelynek értelmében az idei Európa-bajnokságnak Poznan ad otthont október 9. és 11. között – ezt már április közepén bejelentették –, a járványhelyzet ismeretében viszont a rendezésről július 31-én hozzák meg a végső döntést.

A nemzetközi szövetség (FISA) közben megerősítette a 2020–2021-es, módosított európai versenynaptárát, amelynek értelmében az idei Európa-bajnokságnak Poznan ad otthont október 9. és 11. között – ezt már április közepén bejelentették –, a járványhelyzet ismeretében viszont a rendezésről július 31-én hozzák meg a végső döntést.

Az európai olimpiai és paralimpiai kvalifikációs versenynek, valamint az Eb-nek jövőre az olaszországi Varese ad otthont, előbbit április 5. és 7., utóbbit 9. és 11. között rendezik meg.

Legfrissebb hírek

Evezős Eb: Fehérvári Eszter ötödik lett könnyűsúlyú egypárban

Egyéb egyéni
2 órája

Gadányi Zoltána 14. lett az evezős Eb-n

Egyéb egyéni
Tegnap, 11:49

Nem jutott az elődöntőbe Gadányi Zoltána az evezős Eb-n

Egyéb egyéni
2025.05.29. 14:53

Evezés: minden idők legjobb magyar szereplése az U19-es Eb-n

Utánpótlássport
2025.05.28. 14:56

A visszavonulások után minicsapattal indul Magyarország a plovdivi evezős Eb-n

Egyéb egyéni
2025.05.28. 11:52

Susan Francia részben magyarul köszöntötte fel Karikó Katalint anyák napján – kép

Egyéb egyéni
2025.05.11. 18:47

Evezés: eljött a fiatalok ideje

Utánpótlássport
2025.05.10. 09:20

Kihirdették a magyar kereteket az evezős Európa-bajnokságokra

Egyéb egyéni
2025.05.09. 15:20
Ezek is érdekelhetik