Darts: véget ért az első Steel Hungarian Diamonds Cup

M. A.M. A.
Vágólapra másolva!
2020.06.15. 00:40
Az online versenyek után a tervek szerint augusztus 1-jén folytatódik a Dreher steel egyéni nemzeti dartsbajnokság, akkortól térne vissza a sportág Magyarországon a megszokott kerékvágásba. Hogy az átmenetet elősegítse, és a hónapok óta csak otthon dobáló játékosoknak lehetőséget adjon tétmérkőzéseket játszani, a Magyar Dartsszövetség szervezett egy meghívásos viadalt, amelyet végig élőben közvetített a saját YouTube-csatornáján.

Ez volt az első ízben kiírt Dreher Steel Hungarian Diamonds Cup. amely négynapos volt: május 30-án, június 6-án és 13-án szombaton, valamint 14-én vasárnap küzdött meg egymással a mezőny, amely a férfiaknál 24, a nőknél nyolc játékost foglalt magába, és csoportküzdelmekkel indult. Az első két játéknap ezek jegyében telt, a mögöttünkhagyott hétvége pedig már az egyenes kieséses szakaszéban, az erősebbik nem küzdelmeiben nyolcaddöntőre és negyeddöntőre is sor került, a hölgyek főtáblája az elődöntővel kezdődött.

Az összesen 53 mérkőzés sok szép momentumot hozott, példának okáért két 11 nyilas leget, amelyeket Rucska Józsefnek és Balló Sándornak köszönhettünk, egy 170-es kiszállót, amelyet Németh Szabolcsnak, 27 darab maximális kört, vagyis 180-as dobást, az átlagrekord egy mérkőzésen pedig az online világbajnoki kilencedik helyezett Kovács Patrik nevéhez fűződött, aki 94.93-as gyalulással kínálta meg a negyeddöntőben Prés Nándort. Az első kilenc nyilas átlaga még imponálóbb volt: 114.33 – egy meccsnyi PDC!

A döntőbe azonban nem tudott bejutni, mert megálljt parancsolt neki a regnáló honi bajnok, Takács Gábor, aki aztán a küzdelmes és izgalmas döntőben sem talált legyőzőre, a verseny meglepetésembere, a győri Darányi Zoltán azonban a végsőkig megnehezítette a dolgát, és alaposan megizzasztotta az amúgy is meleg teremben. A hölgyeknél hazánk talán két legjobb női játékosa került egymással szembe, és ezúttal Ihász Veronika diadalmaskodott – visszavágva a csoportküzdelmek során elszenvedett 4–1-es vereségért.

DARTS
1. DREHER STEEL HUNGARIAN DIAMONDS CUP, BUDAPEST

Férfiak. Elődöntő:
Darányi Zoltán (Győri DC, 73.18)–Gévai Péter (Malom DSE, 68.37) 3:1 (3–0, 3–2, 2–3, 3–2), Takács Gábor (Prince of Darts DSE, 81.37)–Kovács Patrik (Sport DC, 82.88) 3:1 (3–2, 3–0, 2–3, 3–2). Döntő: Takács G. (78.73)–Darányi Z. (75.84) 3:2 (3–0, 2–3, 1–3, 3–1, 4–2)
Nők. Elődöntő: Czipó Vivien (Sport DC, 53.69)–Kovács Tamara (Szolnoki Baglyok, 48.73) 5–3, Ihász Veronika (Győri DC, 70.61)–Csombok Krisztina (Smile DC, 60.27) 5–1. Döntő: Ihász (63.96)–Czipó (63.18) 7–4
(A férfiak szettekre, a nők legekre játszottak)

Legfrissebb hírek

Luke Littler megállíthatatlan, szenzációs játékkal a UK Opent is megnyerte

Egyéb egyéni
2025.03.02. 22:47

Videó: beleállt a dartsos lábába a saját visszapattanó nyila

Egyéb egyéni
2025.03.02. 13:49

Nagy meccset játszott egymással a világ legjobb férfi és női dartsosa

Egyéb egyéni
2025.03.01. 09:36

Szülővárosa díszpolgára lesz Luke Littler

Egyéb egyéni
2025.02.26. 09:54

Újabb PDC European Tour-tornán lesz magyar induló

Egyéb egyéni
2025.02.15. 14:45

Luke Littler döntő legben, 100 feletti átlaggal verte meg Humphriest, ő nyerte a 2. fordulót a PL-ben

Egyéb egyéni
2025.02.14. 00:02

Van Gerwen visszavágott Littlernek, de Humphries nyerte a darts Premier League belfasti állomását

Egyéb egyéni
2025.02.07. 00:06

Stadiont neveznek el Luke Littlerről – hivatalos

Egyéb egyéni
2025.02.04. 17:10
Ezek is érdekelhetik