Birkózás: akár felnőtt vb-t is rendezhetnek idén

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.06.19. 14:08
A Nemzetközi Birkózószövetség (UWW) vezető testülete, a büro online ülésén tárgyalt a versenynaptár idei kialakításáról, és azt tervezi, hogy felnőtt világbajnokságot is rendez még ebben az évben.

Bacsa Péter büro-tag, a magyar szövetség ügyvezető alelnöke az MBSZ honlapjának árult el részleteket a megbeszélésről. A sportvezető hangsúlyozta, hogy a koronavírus-járvány miatt még mindig nehéz tervezni, ezért Nenad Lalovic, az UWW elnöke azt hangsúlyozta, hogy több verzióval is kell rendelkeznie a szövetségnek a folytatásra.

A legoptimistább forgatókönyv szerint augusztus 31-ét követően lehet majd nemzetközi viadalokat tartani, így szeptember-októberben több utánpótlás Európa-bajnokságot (kadet, junior, U23-as) is megrendeznének, november-decemberben pedig a junior és az U23-as világbajnokságok következnének. A magyar ügyvezető elárulta, hogy az év vége felé tartanának egy rendkívüli világbajnokságot, melynek helyszíneként Szerbia és Grúzia merült fel. Ez a vb az olimpiai kvalifikációra nem lenne hatással.

A kialakult helyzet, az olimpia halasztása a jövő évi versenynaptárra is hatással van. Azt már korábban bejelentette az UWW, hogy az idén tavaszról elhalasztott kvalifikációs tornákat, így a budapesti európai kvótaszerző viadalt is szinte pontosan egy évvel halasztotta, így ez utóbbi jövő márciusában lesz, az viszont újdonság, hogy az eredetileg 2021 áprilisára kiírt katowicei felnőtt Európa-bajnokságot februárban tartják meg, az oslói vb-t pedig november 2. és 10. között.

Az szintén eldőlt, hogy az idei évben nem kerül sor - az U15-ös Eb és a veterán vb mellett - a budapesti kadet vb-re, jövő augusztusban, az olimpia után viszont sor kerülhet rá a magyar fővárosban.

A birkozoszov.hu cikkében kiemelte, hogy a nemzetközi szövetség a részletes versenynaptárat, időpontokkal és helyszínekkel június végéig alakítja ki, a magyar szövetség pedig ezt követően tervezi meg a hazai programot az elkövetkező időszakra.

Legfrissebb hírek

Rekordszámú magyar kiemelttel kezdődik szombaton a birkózó-vb

Birkózás
17 órája

Losonczi Dávid: Már nem arra megyek, hogy mindenkit agyonverjek

Birkózás
22 órája

Minden idők legjobb veterán birkózó-világbajnokságát rendeznék meg Tatabányán

Birkózás
2025.09.08. 20:08

„De semmi teher, mi?!” – visszakérdezett a regnáló világ- és Európa-bajnok Losonczi Dávid

Birkózás
2025.09.08. 15:01

Jó hangulatban készülnek a magyarok a birkózó vb-re

Birkózás
2025.09.08. 13:30

A fiatalok menedzselése szűkített a vb-csapat létszámán

Birkózás
2025.09.04. 13:10

Megkezdődött az ötödik tanév a KIMBA-n

Birkózás
2025.09.03. 17:29

Két újonccal utazik a magyar válogatott a zágrábi birkózó-vb-re

Birkózás
2025.09.03. 16:02
Ezek is érdekelhetik