Atlétika: műtét után három hónapos kihagyás vár David Rudishára

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.05.30. 10:01
null
Az olimpiai bajnokra kényszerpihenő vár (Fotó: AFP)
Megműtötték a kétszeres olimpiai bajnok kenyai atléta, David Rudisha bokáját, három hónapos kihagyás vár rá.

 

Michel Boeting, a sportoló ügynöke elmondta: Rudisha másfél héttel ezelőtt kenyai otthona közelében sétált, amikor az egyenetlen talajon megbicsaklott a lába. Először nem gondolta, hogy nagyobb baja lenne, így óvatosan, sérült testrészét nem túlterhelve folytatta az edzéseket. Miután napokkal később sem lett panaszmentes, orvoshoz fordult, aki megállapította, hogy eltört a bal bokája, amelyet aztán megműtöttek.

Boeting hozzátette: Rudisha várhatóan három hónap múlva tud újra edzeni. Kiemelte: ez a kihagyás aligha lesz jelentős hatással a futó eredményeire, tekintve, hogy a világjárvány miatt egyelőre nem rendeznek a sportágban nagy nemzetközi versenyeket.

Rudisha 2012-ben és 2016-ban is megnyerte az olimpián a 800 méteres futószámot, amelyen 1:40.91 perccel ő a világcsúcstartó. Sérülések és magánjellegű problémák miatt legutóbb 2017-ben versenyzett.

Legfrissebb hírek

Molnár Attila országos csúcsot döntve nyert 400 méteren a belgrádi fedett pályás versenyen

Atlétika
2025.01.29. 18:53

Az egykori ezüstlány már a világcsúcsra hajt – portré Keely Hodgkinsonról

Képes Sport
2025.01.15. 12:02

Rekord: kilencmillió dollárra nő a Gyémánt Liga pénzdíjazása

Atlétika
2024.09.18. 13:56

Tovább tart Tebogo jó formája, Ingebrigtsen ismét kikapott

Atlétika
2024.09.05. 22:55

Halász Bence: Remélem, mindenki büszke rám otthon, mert ez emberes munka volt

Párizs 2024
2024.08.04. 23:23

Talán soha nem fáradtam el ennyire – Takács Boglárka

Párizs 2024
2024.08.04. 12:21

Kós olimpiai bajnok, női gyorsváltónk hatodik, Hámori negyeddöntős – ez történt csütörtökön az olimpián

Párizs 2024
2024.07.16. 16:30

Atlétika: országos csúccsal Eb-döntős a férfi váltónk

Atlétika
2024.06.11. 23:49
Ezek is érdekelhetik