Gyász: elhunyt dr. Fejes András, az első magyar paralimpiai érmes

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.04.15. 21:36
null
Fejes András (1946–2020) (Fotó: nagyrede.hu)
Életének 74. évében elhunyt Fejes András, Magyarország első paralimpiai érmese, klinikai szakpszichológus, a hazai paralimpiai mozgalom meghatározó alakja.

A Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) szerdai gyászjelentése szerint Fejes András asztaliteniszben kétszeres világ- és ötszörös Európa-bajnok volt, aki 1972-ben, Heidelbergben atlétaként szerezte meg az első magyar paralimpiai érmet: a 60 méteres kerekesszékes kocsiversenyen harmadik lett.

Fejes 17 évesen egy baleset miatt kényszerült kerekesszékbe. Ausztriai rehabilitációja során ismerkedett meg a mozgássérültek sportjával, ennek hatására kezdett el versenyezni. Eredményeinek köszönhetően 1970-re már a világ legjobb parasportolói között tartották számon.

Részt vett a Mozgásgátoltak Halassy Olivér Sport Club megalakításában, amely sokáig az egyetlen egyesület volt, ahol a fogyatékkal élők szervezett keretek között sportolhattak.

Az aktív sportélet mellett summa cum laude elismeréssel végezte el az ELTE pszichológia szakát, 1978-ban pedig kandidátusi fokozatot szerzett. Szakmai tevékenysége elsősorban a testi sérült emberek összetett lélektani nehézségeinek feltérképezésére és csökkentésére, a társadalmi beilleszkedés problémájára irányult. E témákban magyar, német, orosz, angol, román és dán nyelven nyolc könyve, és több mint 200 szakközleménye, referátuma jelent meg.

Publikációi mellett a sportdiplomáciában is tevékenykedett, tíz éven át volt az ENSZ képviselettel is rendelkező Nemzetközi Rokkantszövetség (FIMITIC) elnökségi tagja volt.

A sportban elért eredményeiért, tudományos és közéleti munkásságáért számos díjat kapott, szülővárosa, Gyöngyös többször kitüntette, róla nevezték el a Dr. Fejes András Sport- és Rendezvénycsarnokot. 2001-ben Csík Ferenc-díjat vehetett át, 2002-ben Paralimpiai Érdemérmet kapott,2018-ban megkapta az egyik legmagasabb állami kitüntetést, a Magyar Arany Érdemkeresztet.

A Magyar Paralimpiai Bizottság Fejes Andrást saját halottjának tekinti.

Legfrissebb hírek

Végső nyugalomra helyezték Nagy Tibort

Labdarúgó NB I
4 órája

Meghalt Lukaku édesapja, korábbi válogatott labdarúgó

Minden más foci
14 órája

Gyászol Lewis Hamilton, elvesztette hű társát

F1
Tegnap, 16:19

Súlyosan megsérült a pályán, 21 évesen elhunyt az Arsenal korábbi akadémistája

Angol labdarúgás
2025.09.25. 21:44

Szeptember 30-án helyezik végső nyugalomra Nagy Tibort

Labdarúgó NB II
2025.09.23. 20:57

Gyász: elhunyt a férfi tenisz ikonja, Niki Pilic

Tenisz
2025.09.23. 15:22

Gyász: elhunyt a Pécs korábbi NB I-es csatára

Labdarúgó NB I
2025.09.22. 13:58

Végső búcsút vettek Takács Tibortól

Torna
2025.09.19. 14:47
Ezek is érdekelhetik