Birkózás: a kötöttfogású világranglista élén a Lőrincz testvérek

Vágólapra másolva!
2020.04.02. 19:52
null
Lőrincz Tamás a világranglista élén a 77 kilogrammosok között (Fotó: Török István)
A világbajnoki címvédő Lőrincz Tamás a kötöttfogásúak 77, míg öccse, Viktor a 87 kilogrammos világranglistáját vezeti a Nemzetközi Birkózó Szövetség (UWW) legfrissebb rangsorában.

 

Az UWW csütörtökön tette közzé honlapján a fogásnem hat olimpiai kategóriájának tízes listáit.

A háromszoros Európa-bajnok, Londonban olimpiai ezüstérmes Lőrincz Tamás a tavaly szeptemberi vb-n aratott sikere után került a rangsor élére, s továbbra is ott van, annak ellenére, hogy idén nem indult ranglista-versenyen, így a februári Eb-t is kihagyta. A BHSE klasszisa jelenleg két ponttal előzi meg az idei kontinensviadalon harmadik svéd Alex Bjurberg Kessidist, akit a vb-döntőben legyőzött.

A 33 éves birkózó az idei évben a tokiói olimpiára tervezte a csúcsformát, az Eb-t is ezért hagyta ki, így különösen fájó volt számára a játékok jövő nyárra halasztása.

Az MTI-nek a múlt heti döntés után nem sokkal elárulta, hogy rosszul érintette a hír, egy órára volt szüksége, hogy valamelyest megeméssze azt. Mint mondta, az idei játékok lett volna az utolsó nagy dobása, azt követően családjára, két kicsi gyermekére szeretett volna koncentrálni. Az első sokk után viszont előre néz, a szerettei pedig támogatják abban, hogy a jövő évre felkészüljön és harcba szálljon az olimpiai bajnoki címért.

Öccse, az idei Európa-bajnokságon és a tavalyi világbajnokságon is ezüstérmes Lőrincz Viktor éppen az Eb-második helyével előzte meg a rangsorban a vb-győztes Zsan Belenyukot a 87 kilósok között. A 29 éves, 2017-ben Eb-győztes birkózó 14 ponttal áll az ukrán sztár előtt.

A ranglistákon még egy magyar, az Európa-bajnoki második Lévai Zoltán szerepel. Ő a negyedik a Lőrincz Tamás vezette 77 kilósok között.

A szabadfogásúaknál két honosított versenyző szerepel a legjobbak között: a tavalyi vb-3., idei Eb-5. Muszukajev Iszmail (65 kg) a negyedik, az U23-as vb-5. és felnőtt Eb-5. Kuramagomedov Murad (74 kg) pedig az ötödik pozíciót foglalja el. A nőknél a 2013-as világbajnok, tavaly vb-5. Sastin Marianna (62 kg) a nyolcadik, érdekesség, hogy edző-férje, Wöller Ákos egy másik tanítványa, az indiai Vinesh Vinesh harmadik az 53 kilósok között.

Legfrissebb hírek

A fiatalok menedzselése szűkített a vb-csapat létszámán

Birkózás
2025.09.04. 13:10

Megkezdődött az ötödik tanév a KIMBA-n

Birkózás
2025.09.03. 17:29

Két újonccal utazik a magyar válogatott a zágrábi birkózó-vb-re

Birkózás
2025.09.03. 16:02

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 5. rész, Kozma István

Birkózás
2025.08.30. 17:00

Gyász: elhunyt Irán első olimpiai bajnoka

Birkózás
2025.08.25. 15:09

NS-képeslap: Csepel – KIMBA, a jövő záloga

Birkózás
2025.08.23. 10:17

Fritsch Róbert amondó, már a legjobbak között van 77 kilóban

Birkózás
2025.08.21. 13:46

„Megküzdünk egymással, mint Rocky és Apollo”

Birkózás
2025.08.14. 08:40
Ezek is érdekelhetik