Vívás: 30 napig nem rendeznek nemzetközi versenyeket

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.03.12. 22:15
A Nemzetközi Vívószövetség (FIE) a következő harminc napra tervezett valamennyi nemzetközi versenyt elhalasztotta, így az olimpiai kvalifikációs sorozatba számító világkupa- és Grand Prix-versenyeket is.

A magyar szövetség (MVSZ) honlapján megjelent tájékoztatás szerint a FIE végrehajtó bizottságának egyhangú döntése értelmében a felnőtt-vk-k és GP-k mellett a junior-világbajnokságot sem rendezik meg április 3. és 11. között Salt Lake Cityben.

„Biztosítunk mindenkit, hogy mindent megteszünk, versenyzőink, szövetségeink és versenyrendezőink érdekében. Együtt megoldást fogunk találni minden érintett közös érdekének megfelelően, higgadtan, a vívást jellemző nagyfokú szolidaritás jegyében” – írta a FIE az MVSZ honlapja szerint.

Egészen biztos, hogy ennek okán tolódik az európai pótkvalifikációs versenyek időpontja is, mivel azt meg kell előzzék a fentebb említett Világkupa-viadalok.

A halasztások miatt az április 18-19-re tervezett európai olimpiai zónakvalifikációs madridi verseny is csúszni fog, mivel azt meg kell előzzék a kvalifikációs időszakba tartozó vk- és GP-viadalok.

Az már szerdán eldőlt, hogy a jövő heti budapesti férfi kard vk-t nem rendezik meg.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik