Sportlövő-vk: nem utazik el a viadalra a magyar válogatott

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.03.05. 18:13
Nem utazik el a magyar sportlövő-válogatott a március 16-án kezdődő indiai világkupára, miután a nemzetközi szövetség (ISSF) úgy döntött, hogy a viadal nem ad világranglista-pontokat.

Az ISSF annak nyomán határozott így szerdán, hogy a koronavírus-járvány miatt több ország képviselői nem vehetnek részt a versenyen.

„A versenyzők és a klubok képviselői azzal a kéréssel fordultak a szövetség vezetéshez, hogy ne vegyünk részt az eseményen. Ezek után mérlegeltük a lehetőségeket, és a kockázatokat figyelembe véve úgy döntöttünk, hogy visszalépünk a világkupától. Írásban erről értesítettem is Alekszandr Ratner urat, a Nemzetközi Sportlövőszövetség főtitkárát” – idézte Sinka László főtitkárt a magyar szövetség közleménye.

Az ISSF szerdán, a honlapján adott ki rövid közleményt arról, hogy India egészségügyi minisztériumának rendelkezései miatt a helyi szervezők nem tudják garantálni valamennyi olyan sportlövő részvételi lehetőségét, aki versenyezni szeretne. Ezért döntött a szövetség úgy, hogy a ranglistát nem fogja befolyásolni a viadal.

A magyarok 12 sportolóval indultak volna az újdelhi világkupán.

Legfrissebb hírek

Sportlövészet: Péni István aranyérmes az Eb-n a férfi puska összetett számában

Egyéb egyéni
5 órája

Puska, pisztoly és korong Eb: magyar bronzérem a férfi futócéllövőknél

Egyéb egyéni
6 órája

Puska, pisztoly és korong Eb: Péni negyedikként a nyolcas döntőben

Egyéb egyéni
8 órája

Masped-kupa: Major Veronika remekelt az alapversenyben sportpisztolyban

Egyéb egyéni
2025.07.12. 19:11

Péni István országos csúcsot lőtt a Masped-kupán

Egyéb egyéni
2025.07.11. 14:46

Fábián Sára Ráhel győzött légpisztolyban a Masped-kupán

Egyéb egyéni
2025.07.10. 17:39

Major Veronika megkönnyezte az éremátadást – újra szépen csillognak az olimpiai bronzérmek

Párizs 2024
2025.07.09. 18:36

Péni István aranyérmes férfi légpuskában a Masped-kupán

Egyéb egyéni
2025.07.09. 14:24
Ezek is érdekelhetik