Olimpia: a koronavírus miatt törölték a lángfutás ünnepségeit

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.03.17. 14:16
Törölték a tokiói olimpia lángfutóváltójához kapcsolódó ünnepségeket a nyári ötkarikás játékok szervezői.

A keddi közlés szerint a japán hatóságok felülvizsgálták a koronavírus-járvány terjedése miatti helyzetet, így a lángfutás útvonala ugyan nem változik és nézők is jelen lehetnek az utcákon a jelkép elhaladásakor, a szakaszok elejére és végére tervezett ünnepségek azonban elmaradnak.

Az olimpiai lángot múlt csütörtökön gyújtották meg ünnepélyes keretek között a görögországi Olümpiában, a fáklya pénteken érkezik meg Japánba, ahol a tíz éve szökőár sújtotta fukusimai prefektúrából indul útjára jövő csütörtökön.

A láng az olimpia július 24-i rajtjáig 121 napon át, 47 japán prefektúrán keresztül mintegy 20 ezer kilométert tesz meg.

Legfrissebb hírek

Hány éremtől estünk el doppingvétség miatt? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 6. rész

Egyéb egyéni
2025.07.22. 08:25

Az Orosz Kézilabda-szövetség csapatainak nemzetközi visszatérésére számít

Kézilabda
2025.07.20. 12:31

A magyar atlétika első olimpiai bajnoka

Népsport
2025.07.15. 09:30

Három év múlva kezdődik az olimpia Los Angelesben

Egyéb egyéni
2025.07.14. 21:18

Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 5. rész

Egyéb egyéni
2025.07.14. 12:20

Legbelül éreztem, hogy ezt nem tudom elengedni – Lucz Anna arról, hogy lecsúszott a párizsi olimpiáról

Párizs 2024
2025.07.09. 19:52

Quint a javából: krémkávé az utókornak – harminc éve hunyt el a hatszoros olimpiai bajnok Kovács Pál

Népsport
2025.07.08. 07:33

Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 4. rész

Egyéb egyéni
2025.07.07. 16:18
Ezek is érdekelhetik