Evezés: törölték az olaszországi nemzetközi versenyeket

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.03.10. 16:31
A Nemzetközi Evezősszövetség (FISA) törölte az olaszországi nemzetközi versenyeket.

A magyar szövetség tájékoztatása szerint a FISA kedden közleményben tudatta, hogy törölte az összes olaszországi versenyt. A szezon első világkupa-viadalát április közepén Sabaudiában, a másodikat május elején Varesében rendezték volna meg, miként utóbbi helyszín adott volna otthont az európai olimpiai kvalifikációs regattának is április végén.

Gavirate esetében pedig a paraevezős versenyt – Tokiót illetően nem a végső pótkvalifikációt – egyelőre május végére tolták.

A közlemény szerint a FISA tárgyalásban van Luzern, Belgrád és Poznan helyszínekkel az európai és világversenyek kapcsán, ezzel kapcsolatosan március 17-ig ígért további információkat.

Legfrissebb hírek

Evezős-vk: Pétervári-Molnár Bendegúz nyolcadik lett Luzernben

Egyéb egyéni
2025.06.29. 13:08

Evezés: Kup Barnabás eddigi legnagyobb sikere az U19-es Eb-ezüst

Utánpótlássport
2025.06.05. 14:32

Már most több mint kétezren jelentkeztek a Balaton-átevezésre

Kajak-kenu
2025.06.04. 13:11

„Zozi sohasem evezett még ilyen jó időt, mint most”

Egyéb egyéni
2025.06.03. 13:19

Evezős Eb: Fehérvári Eszter ötödik lett könnyűsúlyú egypárban

Egyéb egyéni
2025.05.31. 12:01

Gadányi Zoltána 14. lett az evezős Eb-n

Egyéb egyéni
2025.05.30. 11:49

Nem jutott az elődöntőbe Gadányi Zoltána az evezős Eb-n

Egyéb egyéni
2025.05.29. 14:53

Evezés: minden idők legjobb magyar szereplése az U19-es Eb-n

Utánpótlássport
2025.05.28. 14:56
Ezek is érdekelhetik