Birkózó Eb: Váncza és Szabó győzelemmel kezdett

Vágólapra másolva!
2020.02.11. 13:57
A kötöttfogásúak 67 kilogrammos súlycsoportjában Váncza István látványos fordítással, míg 82 kilóban Szabó László technikai tussal megnyerte első mérkőzését a római birkózó Európa-bajnokságon.

A 20 éves Váncza István a selejtezőben az azeri Islambek Dadov elleni összecsapásán bő egy perc alatt szinte reménytelen helyzetbe került (0:7), két és fél perccel a találkozó vége előtt azonban óriási hajrába kezdett és két remek dobással, illetve mögé kerüléssel a maga javára fordította a mérkőzést úgy, hogy fejsérülés miatt háromszor is ápolni kellett. Győzelmével (8:7) a nyolcaddöntőbe jutott.Váncza István a selejtezőben az azeri Islambek Dadov elleni összecsapásán bő egy perc alatt szinte reménytelen helyzetbe került (0:7), két és fél perccel a találkozó vége előtt azonban óriási hajrába kezdett és két remek dobással, illetve mögé kerüléssel a maga javára fordította a mérkőzést úgy, hogy fejsérülés miatt háromszor is ápolni kellett. Győzelmével (8:7) a nyolcaddöntőbe jutott.

Ugyancsak a legjobb 16 között folytathatja szereplését Szabó László, aki kevesebb mint másfél percet töltött a szőnyegen Rajbek Alvievich Bisultanovval szemben. A dán színekben versenyző birkózót 1 perc 10 másodperc elteltével intették, majd az 1:0 után Szabó kétszer oda-vissza megpörgette őt (9:0), ezzel be is fejezte a mérkőzést.

A 60 kilogrammosok között érdekelt Kecskeméti Krisztián viszont kikapott a legjobb 16 között, mert bár 1:0-ra vezetett Juuso Aleksi Latvala ellen, finn riválisa kétszer is megpörgette őt, így a magyar a végén egy kitolással már csak szépíteni tudott, és 5:3-as vereséget szenvedett.

Az eseményről a Nemzeti Sportot tudósítja: Kohán Gergely

Legfrissebb hírek

NS-képeslap: Csepel – KIMBA, a jövő záloga

Birkózás
Tegnap, 10:17

Fritsch Róbert amondó, már a legjobbak között van 77 kilóban

Birkózás
2025.08.21. 13:46

„Megküzdünk egymással, mint Rocky és Apollo”

Birkózás
2025.08.14. 08:40

Dortmundban és Bukarestben is jól szerepeltek a magyar kötöttfogású birkózók

Birkózás
2025.08.11. 15:33

„Talán holnap elfogadom, hogy itt a vége!” – Ligeti Dániel visszavonult

Birkózás
2025.08.06. 08:32

Dél-koreai kihívója van a Nemzetközi Paralimpiai Szövetség elnökének

Egyéb egyéni
2025.08.01. 21:34

Bognár Erika éremért birkózna a szeptemberi világbajnokságon

Birkózás
2025.07.30. 09:05

Lévai Zoltán: Kő-papír-ollózhattunk volna Leventével a 77 kilóért

Birkózás
2025.07.28. 07:56
Ezek is érdekelhetik