Birkózó Eb: Galambos és Németh is kikapott az első meccsén

Vágólapra másolva!
2020.02.12. 14:39
Csupán két mérkőzés jutott szerdán, a római birkózó Európa-bajnokság első női versenynapján érdekelt két magyarnak, Galambos Ramónának és Németh Zsanettnek, mert mind a ketten sima vereséget szenvedtek a nyolcaddöntőben.

A nem olimpiai kategóriában, 59 kilogrammban szereplő Galambos Ramóna a moldovai Anastasia Nichitával találkozott, aki a tavalyi világbajnokságon 57 kilóban ötödik lett és olimpiai kvótát szerzett, míg az Európai Játékokon bronzéremmel zárt, azaz egyértelmű esélyeként léphetett a magyar ellen szőnyegre.Galambos Ramóna a moldovai Anastasia Nichitával találkozott, aki a tavalyi világbajnokságon 57 kilóban ötödik lett és olimpiai kvótát szerzett, míg az Európai Játékokon bronzéremmel zárt, azaz egyértelmű esélyeként léphetett a magyar ellen szőnyegre.

A mérkőzés igazolta a papírformát, Nichita nagyon jó érzékkel indított és ritmusváltásaival rendre meglepte Galambost, aki képtelen volt ellenállni riválisa lábra és derékra támadásainak. A moldovai sorra érte el akcióit, így még a szünetig összegyűjtötte a technikai tushoz szükséges pontokat (10:0).

A 2017-ben Eb-ezüstérmes, 2018-ban vb-ötödik Németh Zsanettnek (76 kg) előzetesen jóval több esélye volt a győzelemre, ám az ukrán Alla Belinszka elleni nyolcaddöntős összecsapásán erőtlennek tűnt. Németh kezdeményezően lépett fel és egy szép mögékerüléssel vezetéshez jutott (2:0), röviddel ezután viszont Belinszka a hátára dobta őt (2:4).

A pihenőig egy újabb mögékerüléssel Németh döntetlenre alakította az állást, majd a második menet elején kiléptetéssel (5:4) visszavette a vezetést, ám az ukrán erre azonnal válaszolt, és egy újabb ledöntéssel hátára vágta Némethet (5:8), amivel eldöntötte a meccset. A zárásig kiléptetéseken kívül egyéb akció nem történt a szőnyegen, Belinszka 10:6-os sikerrel került a nyolc közé.

Galambos és Németh egyformán abban bízhatott, hogy legyőzője fináléba jut és ezzel vigaszágra segíti őt. Előbbinek ez össze is jött, mert Nichita a döntőig menetelt, utóbbinak viszont nem, mert Belinszka már a következő körben, a negyeddöntőben kikapott.

Az eseményről a Nemzeti Sportot tudósítja: Kohán Gergely

Legfrissebb hírek

Minden idők legjobb veterán birkózó-világbajnokságát rendeznék meg Tatabányán

Birkózás
2025.09.08. 20:08

„De semmi teher, mi?!” – visszakérdezett a regnáló világ- és Európa-bajnok Losonczi Dávid

Birkózás
2025.09.08. 15:01

Jó hangulatban készülnek a magyarok a birkózó vb-re

Birkózás
2025.09.08. 13:30

A fiatalok menedzselése szűkített a vb-csapat létszámán

Birkózás
2025.09.04. 13:10

Megkezdődött az ötödik tanév a KIMBA-n

Birkózás
2025.09.03. 17:29

Két újonccal utazik a magyar válogatott a zágrábi birkózó-vb-re

Birkózás
2025.09.03. 16:02

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 5. rész, Kozma István

Birkózás
2025.08.30. 17:00

Gyász: elhunyt Irán első olimpiai bajnoka

Birkózás
2025.08.25. 15:09
Ezek is érdekelhetik