Asztalitenisz: katari segítség a kínai válogatottnak

Vágólapra másolva!
2020.02.11. 12:44
Többek között kétezer labdával segíti a Katari Asztalitenisz-szövetség (QTTA) a kínai válogatottat, amely a koronavírus-járvány miatt Dohában edzőtáborozik.

A február 2-án véget ért magdeburgi német nyílt bajnokság óta mintegy harminc kínai játékos edz az Aspire Academy Arenában. A kínai szövetség úgy döntött, hogy a játékosok egyelőre nem térnek haza, mert félő, hogy az utazási korlátozások miatt esetleg nem tudnak későbbi versenyeken részt venni. A sportági nagyhatalom válogatottja többek között Németországból, Ausztriából és Japánból is kapott meghívást, de a döntéshozók végül Dohát választották, mert a játékosok zöme elindul a március eleji Katar Openen.

„Nem számítottunk rá, hogy rendelkezésünkre tudják bocsájtani a helyszínt az asztalokkal ilyen rövid időn belül – idézte a nemzetközi szövetség közleménye Liu Kuo-liangot, a kínai szövetség elnökét. – Ugyanazokon az asztalokon edzhetünk, amelyeken majd a Katar Openen játszanak a résztvevők. A QTTA még a rendelkezésére álló kétezer labdát is nekünk adta az edzésekhez” – folytatta. Hozzátette: bár ők is hasonlóan járnának el ilyen helyzetben, azért nagyra értékelik ezt a meleg, baráti gesztust.

Halil al-Mohannadi, a QTTA elnöke azzal indokolta aktivitásukat és segítségüket, hogy mindenképpen szerette volna biztosítani a világ legjobbjainak a részvételét a katari versenyen.

„Amikor a kínai koronavírusról hallottam, aggódtam, hogy kínai játékosok esetleg nem tudnak majd eljönni. Számomra nincs Katar Open vagy világbajnokság kínaiak nélkül” – hangsúlyozta.

Legfrissebb hírek

Eldőlt, hogy a magyar férfiválogatott is ott lesz a jövő évi asztalitenisz csapat-vb-n

Egyéb egyéni
2025.11.06. 18:46

A para-asztaliteniszező Major Endre bronzérmes Franciaországban

Egyéb egyéni
2025.10.30. 12:42

Asztalitenisz Eb: a férfiaknál francia, a nőknél német siker született Zadarban

Egyéb egyéni
2025.10.19. 18:56

Asztalitenisz Eb: női csapatunk a nyolcaddöntőben búcsúzott

Egyéb egyéni
2025.10.16. 11:46

Asztalitenisz Eb: férficsapatunk lecsúszott az alsóházi döntőről

Egyéb egyéni
2025.10.15. 22:03

Vb-selejtezők: Lopetegui szerint történelmet írt kijutásával a katari válogatott

Minden más foci
2025.10.15. 10:52

Asztalitenisz Eb: női csapatunk bejutott a nyolcaddöntőbe, ezzel a vb-re is kvalifikált

Egyéb egyéni
2025.10.14. 23:23

Katar és Szaúd-Arábia is kijutott a vb-re

Foci vb 2026
2025.10.14. 22:44
Ezek is érdekelhetik