AIPS: Legyen az újságíró igazodási pont – Gianni Merlo

– A Nemzetközi Sportújságíró-szövetség (AIPS) budapesti kongresszusának nyitó eseményeként Gianni Infantinóval, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) elnökével folytatott nyilvános beszélgetést. A futballvilág vezetője hitet tett a globális szemlélet mellett, amely azonban az erőviszonyok kiegyenlítését mintha főként az Európán kívüli régiókra vonatkoztatná, háttérbe szorítva az európai „kicsiket”, így Magyarországot is.
– A FIFA nemzetközi szervezet, a látóköre globális, hasonló kihívásokkal küzd, mint az AIPS, hiszen például az afrikai futball problémái az afrikai sportújságíráséi is. Nyitni kell gondolkodásban. Ha begubózunk a saját közegünkbe, és megelégszünk a rászorulók megsegítésével, nem látjuk a teljes képet, pedig a jövő maga a világ. A globalizáció fogalmát sokszor helytelenül használják, noha egyszerűen arról van szó, hogy több információnk van a világról, mint korábban. Ha egy ország bezárja kapuit, egyúttal magára is csukja őket. Szélesebb horizont szükséges ahhoz, hogy megismerjünk más országokat, tisztában legyünk mások dimenzióival. Ne álljon meg az ember saját kertje szélénél, mert elveszíti a megértés esélyét. Ha kilép a határain, azt is jobban meg tudja ítélni, ami a saját kertjében történik. A nyitottság elengedhetetlen, a sportújságírás mentális gimnasztika.

– A futballvilág első emberének látogatása jelzésértékű. Mekkora az AIPS súlya a nemzetközi sportvilágban?
– Elismerés számunkra Gianni Infantino budapesti megjelenése, azt mutatja, hogy jó véleménnyel van a munkánkról, a szervezetünkről. Tisztában van azzal, mekkora a jelentősége a minőségi sportújságírásnak manapság, amikor a Facebookról dől a szemét. A minőség kritikus szemléletet is jelent, mert ha a kritika megalapozott és megfelelő, akkor nem kell tartani semmilyen kérdéstől, ahogyan ő sem kérte beszélgetésünk előtt, hogy ezt vagy azt a témát inkább kerüljük.

– Érdekes lett volna meghallgatni, miről társalgott volna vele Jamil Chade, a Budapesten AIPS-médiadíjjal elismert brazil oknyomozó újságíró, aki éveken át vizsgálta a világbajnoksághoz kötődő korrupciós ügyeket.
– Az intelligens sportvezető nem fél az oknyomozó újságírástól, mert tisztában van vele, hogy a munkáját is segítheti, hiszen megtisztítja a sport világát. Nem ismerek olyan felvilágosult, gondolkodó sportdiplomatát, aki ellene lenne ennek a műfajnak. Akinek nincs takargatnivalója, nincs is mitől tartania.

– Legutóbbi, 2017. januári beszélgetésünk fő témája a budapesti olimpiai pályázat volt, amelynek esélyeiről akkor igen borúlátóan nyilatkozott. Egy hónappal később Budapest visszavonta a pályázatát. Helyes döntés született?
– Valószínűleg figyelembe vették a politikusok és a döntéshozók a különböző szempontokat, a köz akaratát, a költségvetési elvárásokat, az olimpiai mozgalom belső problémáit, mielőtt elhatározásuk megszilárdult. Budapestnek nagy távlatai vannak a sportban, mert már most sok alkalmas versenyhelyszínnel és nem mellesleg erős sportkultúrával büszkélkedhet. Hogy érdemes-e a városnak később újra olimpiarendezésről gondolkodnia, elsősorban a közösség szándékától függ, és itt meghatározó lesz a következő két olimpia tapasztalata. Nem hatalmas létesítményeket kell építeni, amelyeket később nem lehet kihasználni, hanem a város életébe szervesen illeszkedő sportközpontokat. A nagyközönség úgyis televízión nézi az eseményt, a helyszínen elegendő, ha mondjuk kétezren megtöltik a tribünt, a hatás máris olyan, mintha tízezren lennének ott. Át kell állítani a gondolkodásunkat, ahogyan például a Juventus vezetői tették. Ott volt a hetvenezres stadionjuk, amelyben hétről hétre fél ház előtt játszott a csapat. Még egyszer hangsúlyozom, a Juventusról beszélünk. Végiggondolták a helyzetet, megépítettek egy negyvenegyezres új arénát, amely azóta is minden meccsen megtelik.

– Az olimpiarendezés kétségtelenül jó alkalom egy-egy város, ország bemutatkozására, turisztikai vonzerejének növelésére. Várható-e hasonló hatás a nyári labdarúgó Európa-bajnokságtól?
– Szerintem az Eb-rendezés Budapestnek teszt, amely megmutatja, hogyan viszonyulnak a helyiek a futballturistákhoz, képes-e a városi közlekedés megfelelni az igényeknek, a különleges esemény valóban pozitív nyomot hagy-e az emberekben. A Puskás Arénát magam is láttam, tökéletes helyszínnek tűnik, megfelel a kor elvárásainak, amelyek szerint a sport inkább csak központi eleme a sokszínű programnak, alkalmat ad a családi időtöltésre, a közös ebédre, a társasági élményre. Futballeseményt rendezni más, mint olimpiát. Az olimpiai közönség egy vagy két hétre érkezik, sokszor családostul, a futballszurkolók viszont jönnek, esznek-isznak, és másnap már tovább is állnak.

– Az AIPS-kongresszus egyik fontos témája a nemek aránya volt a sportújságírók között, pontosabban a férfiak kilencvenszázalékos túlsúlyának problémája.
– Ma már talán valamivel jobb azért az arány, és földrajzilag is tapasztalni eltéréseket. Mongóliában például túlsúlyban vannak a női sportújságírók, Iránban szintén sok nő űzi a szakmát, még ha elkülönítve is a férfiaktól. Örülök neki, hogy egy iráni sportújságírónő is az AIPS médiadíjainak idei jutalmazottai között volt, sikere üzenettel szolgál társainak is. És ne felejtsük, az ő országában a sportújságírás a nők körében jóval küzdelmesebb, mint mifelénk, ahol sok televíziós csatorna a csinos hölgyeket hagyományosan inkább jó megjelenésük, mintsem szakmai felkészültségük miatt állítja a kamerák elé. Az átalakulás időszakát éljük, a női sportolók számával együtt emelkedik a hozzáértő női sportújságíróké is.

– Manapság egyre inkább teret nyer az úgynevezett slow journalism, a lassú újságírás irányzata, amely feladja a hírversenyt a közösségi médiával, és időt, energiát nem sajnálva kizárólag a minőségre összpontosít. Van jövőjük a „lassítóknak”?
– Kétségtelen, hogy a valódi sportújságírást mindinkább a minőség különbözteti meg a civil véleményalkotástól. A sportújságírónak tanulnia kell, képeznie magát, hogy minél inkább képes legyen elmerülni egy-egy témában és hiteles véleményt formálni róla. Volt egy kiváló sportújságíró Olaszországban, Gino Palumbo, aki már negyven-ötven éve azt mondta, nekünk az a feladatunk, hogy megmagyarázzuk az embereknek, miért történik a pályán az, ami. Tudósítást írni, rögzíteni az eseményeket már nem érdekes, azt mindenki látta, hallotta. Inkább nézzünk az események mögé, mi áll mondjuk egy vereség hátterében. Ehhez különleges érzék és felkészültség szükséges. Arra kell törekedni, hogy az olvasó igazodási pontot lásson a szerzőben. Szükség van az újságíró-iskolákra és kemény tanárokra. Az AIPS Young Reporter programjában is szigorúan fogják mentoraik a gyakornokokat, akik két hét után úgy kerülnek ki, hogy megváltozott az életszemléletük. Az agyunkban kell forradalmat kirobbantanunk, ha meg akarjuk menteni a szakmánkat. Sohasem úgy a jobb, ahogyan volt, hanem mindig úgy, ahogyan lesz.

– A magyar sportújságírás gazdag hagyományokból táplálkozik. Milyennek látja a jelent?
– A hagyomány nem vész el, az alapok biztosak. A szakma folyamatosan fejlődik, és világos, hogy a fejlődésre szükség is van. Ahogyan mindenhol, itt is segíteni kell a fiatal kollégákat az eligazodásban, mert közülük sokan megelégszenek azzal, hogy a Google keresőjében szerzik ismereteiket, ahelyett, hogy megbízható forrásokhoz, tapasztalt szakemberekhez fordulnának.

– A politikai befolyás mennyire veszélyezteti a sportot? Olasz sportújságíróként közeli tapasztalatai lehetnek, elég Silvio Berlusconi korábbi miniszterelnök példáját említeni, aki évtizedekig az AC Milan elnöke volt.
– Újságíróként a saját bőrömön sohasem éreztem ilyen nyomást. Volt időszak, amikor a legtöbb sportszervezet kereste a politikusok kegyeit, hogy nagyobb anyagi támogatáshoz jusson, sokszor magukat a politikusokat ültetve az egyesület élére. Aztán bebizonyosodott, hogy ez zsákutca, az összeférhetetlenség idővel egyre inkább nyilvánvalóvá vált. A függetlenség a sportban elengedhetetlen: a sportélet résztvevőjeként foglalkozhat az ember politikával, képviselve a saját világlátását, érdekeit, de ha valaki kettős szerepbe kerül, képtelen már a két területet különválasztani, olyan, mintha a tükörbe beszélne. A politikának kötelessége támogatnia a sportot, mert a sport a kultúra része, ez alapvetés. Ugyanakkor nekünk, újságíróknak meg kell őriznünk függetlenségünket a politikától. Az újságírónak nem kedveltséget, hanem tiszteletet kell kivívnia. Tudom, néha nem könnyű bírálni valakit, akit egyébként a barátodnak tartasz, de ha az illető intelligens, a kritika nyomán még inkább becsül majd téged. Ha szervilis módon a véleményeddel mindig kedvezni akarsz neki, nem fog sokra tartani. Szerintem egyébként kevesebb a politikus, aki az újságírók munkájába bele akar szólni, mint az újságíró, aki várja, hogy munkájába beleszóljanak.